Belföld

Megtalálták és kórházba vitték Tolna-Mözsön eltűnt, ötéves autista kisfiút – fotók

police.hu
police.hu

Frissítünk!

Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy egy szántóföldön lévő veteményesnél megtalálták a gyereket. Elmondása szerint a kisfiú a körülményekhez képest jól van, de megfigyelésre kórházba viszik majd a mentők.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint két kutyával érkező paksi önkéntes találta meg Gergőt, több mint egy kilométerre az otthonától, egy búzavetésben.

A kisfiút még a helyszínen megvizsgálta a TEK orvosa, majd terepjáróval Mözsre vitték. A mentők pedig kórházba szállították. Gergő a körülményekhez képest jól van.

police.hu

Hatalmas erőkkel keresték a hatóságok és az önkéntesek az ötéves Nyári Gergő Dávidot, aki tegnap délután tűnt el Tolna-Mözsön. Értesüléseink szerint a gyerek az apjával és a testvéreivel volt otthon, amikor a viharos erejű szél kicsapta a kaput, a gyerek pedig egyszerűen kisétált rajta.

Gergőről fontos tudni, hogy egy betegség miatt nem tud beszélni, a kezével mutogatva kommunikál. A barna hajú, vékony testalkatú kisfiú az egész éjszakát a szabadban töltötte. Nehezítette a keresést, hogy erős szél fújt, és elkezdett esni a hó.

police.hu

Komlósiné Kiss Anett, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője korábbi megkeresésünkre azt mondta, hogy az ország minden részéről érkeztek kutatócsoportok, hogy segítsenek a kisfiú megtalálásában.

A rendőrség drónokat is bevetett, és egy rendőrségi helikopter is segítette a keresést.

Komlósiné Kiss Anett / Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szóvivő elmondta még, hogy a környékbeli utcákban, és az egész településen keresték az eltűnt kisfiút. A lakóövezet mögött van egy erdős, mocsaras rész, ott is zajlott a kutatás.

police.hu

Jasenszky Nándor, a Terrorelhárítási Központ (TEK) szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy éjszaka hőkamerákkal vizsgálták át a környéket,munkatársaik hatalmas területet vizsgáltak át, minden technikai eszközt bevetettek, ami a rendelkezésükre állt és ami ebben a helyzetben segíthet.

Frissítünk!

Az eltűnt kisfiú édesanyja a teol.hu-nak azt mondta, hogy az egyik gyermekéért ment a nagyobbik fiával Tolnára, amikor a kisfia kiszökött a nyitott kapun.

Elmondás szerint, a szélvihar felborította az udvari játékokat, férje pedig ezeket pakolta be a házba, amikor az autista kisfiú – akinek egyik „tikkje” a sétálás – elszökött a nyitott kapun keresztül.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik