Belföld

Vitézy Dávid szerint Lázár János hátráltatja a vasúti közlekedés fejlődését

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Pontosan egy évvel ezelőtt hirdettek eredményt a Nyugati pályaudvar megújítására és a vasúti kínálat bővítése érdekében a pályaudvar kapacitásának duplájára növelésére kiírt tervpályázaton – írja Facebook-posztjában Vitézy Dávid közlekedési szakember, korábbi közlekedési államtitkár, aki kitér arra is, hogy bár közvetlen európai uniós forrást nyertek el a továbbtervezésre, a támogatási szerződést a Lázár János vezette közlekedési tárca „a szankciós politikára”, valamint „a rezsicsökkentés megvédésére” hivatkozva felmondta és a forrást visszaadta, a pénz így más uniós országok közlekedési projektjeit finanszírozza majd – Vitézy információi szerint a Balti-államok fővárosait összekötő új vasútvonal kapja meg.

Vitézy arra is kitért, hogy Lázár a héten a budapesti vasúti hálózat fejlesztését „presztízsberuházásnak” nevezte, mondván, helyette vidéken kell fejleszteni. A volt államtitkár „mesterséges főváros-vidék szembeállítást” emleget, pedig a fejlesztésből nemcsak a budapestiek részesülnének:

Mivel a Nyugati pályaudvar tényszerűen Budapesten van, kapacitásának bővítése legkevésbé sem csak a budapestiek ügye – a miskolci InterCityn vagy a monori zónázón többnyire nem fővárosi utasok ülnek

– írja Vitézy Dávid, majd hozzáteszi:

Aki tehát a budapesti vasúti fejlesztéseket, így például az ország legforgalmasabb, mégis kapacitáshiánnyal küzdő es végletesen lerobbant infrastruktúrájú központi pályaudvarának fejlesztését akarja megakadályozni, valójában legkevésbé sem a fővárossal szemben kedvez a vidéknek, hanem csak általánosságban a magyar vasúti közlekedés fejlődését hátráltatja.

Vitézy ráadásul nemcsak az osztrák, cseh és lengyel hasonló fejlesztéseket hozza fel pozitív példaként, hanem az ellenzéki vezetésű Budapestet is:

Említést érdemel viszont, mivel fontos részeredmény és pozitívum, hogy a Nyugati térre készült terveket a zsűriben is közreműködő Főváros is magáévá tette és immár a tervpályázaton győztes, felüljáró nélküli, Bajcsy Zsilinszky úti villamosos terv lett a hivatalos budapesti jövőkép a Nyugati környékének rendezésére. Mielőbb valósuljon meg!

– fejezi be írását Vitézy Dávid.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik