Belföld

Másodfokú veszélyjelzést is kiadtak hétfőre a viharos szél miatt – térképek

MOHOS MÁRTON / 24.HU
MOHOS MÁRTON / 24.HU
Egyedül Békés megye ússza meg az esőt, zivatart, szélvihart.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat korábban egyetlen, elsőfokú (citromsárga) figyelmeztetését adott ki hétfőre. Azt is a szélvihar miatt. Most frissült a veszélyjelzés, és már háromféle figyelmeztetés érvényes. Egyetlen megye ússza csak meg az esőt, zivatart, szélvihart.

Azt írták, hogy az esti óráktól nyugat felől csapadékzóna húzódik fölénk. Éjfélig főleg a Dunántúlon, az éjszaka második felében a Duna-Tisza közén fordulhatnak elő zivatarok, amelyeket szélerősödés kísérhet. Hétfőn napközben elsősorban a délnyugati határ mentén lesznek kedvezőek a feltételek a zivatarokhoz, amelyek lokálisan apró szemű jeget, szélerősödést okozhatnak.

 

Az este érkező csapadékzónából jelentős mennyiségű (nagyobb területen 20 millimétert meghaladó, lokálisan akár ennél is több) csapadék hullhat. A legtöbb csapadékra a Dunántúl délnyugati részén, az Észak-Alföldön és az Északi-középhegység keleti felében van esély.

Hétfőn késő délutántól kezdődően egyre nagyobb területen feltámad az északnyugati szél.

Nagy területen lehet számítani 70-80 km/órát meghaladó széllökésekre, de a Dunántúl keleti felén, Szabolcsban és Zemplén környékén a legerősebb széllökések elérhetik, akár meg is haladhatják a 90 km/órát, egyes helyeken akár a 100 km/órát is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik