Jelentősen le van maradva a régiós fővárosokhoz képest Budapest a minőségi turizmus terén, ezért ez a terület komoly kiaknázatlan piaci potenciált is jelent – mondta a Budapest Business Journalnek adott interjújában Tiborcz István, a BDPST Group igazgatóságának elnöke, Orbán Viktor veje, aki szerint fel kell hozni Prága szintjére a magyar fővárost a minőségi turizmus terén, e tekintetben Budapestnek óriási kiaknázatlan potenciálja a prémiumkategóriában.
Úgy gondolja, nem jó, hogy „csak azért jönnek ide az emberek, mert Budapestet olcsó úti célnak gondolják”. Budapest – tette hozzá – arra hivatott, hogy több olyan vendéget csábítson magához, aki hosszabb ideig marad, komoly vásárlóererjű és érdeklődik a kultúra iránt.
Ezen turisták idecsalogatása érdekében pedig prémiumkategóriás szállodákra, minőségi gasztronómiára és kulturális programokra van szüksége a fővárosnak, hiszen jelenleg a regionális riválisok megelőznek minket. Példaként Prágát említette, jelezve, hogy egy viszonylag kis város, mégis megtalálható náluk a legtöbb luxusmárka, nem úgy, mint Budapesten. A cseh fővárosban a luxuslakások is jóval drágábbak, nem beszélve a bécsi összehasonlításról. Véleménye szerint emiatt először a kínálatot kell megteremteni, a kereslet csak ezt követheti.
Szerinte az ötcsillagos szállodák átlagárait is fel kell emelni, hogy felzárkózzanak a nyugati árakhoz, és tükrözzék azt a minőséget, amelyet az új fejlesztések képviselnek.
Beszélt az éppen felújítás alatt álló Sofitel hotelről is, ami ellen a Magyar Építőművészek Szövetsége is felszólalt. Tiborcz szerint az ingatlanfejlesztőként konszenzusra törekednek a tervező Zalaváry Lajos örökségét illetően, viszont az ingatlan felújításának szempontjai között az épület környezetéhez való illeszkedését és a műemléki környezettel való harmóniáját is kiemelten kell kezelni.
Arra a felvetésre, hogy többször is megjelentek már állami pénzek a fejlesztései körül, úgy fogalmazott, hogy erről nem ő dönt, a tulajdonában álló cégeknek ugyanis független menedzsmentje van, „és nem utasíthatom őket, hogy pályázzanak vagy ne pályázzanak valamilyen tenderre”.