Belföld

Pintér Sándor kirúgja a vízügyi igazgatót, aki kritikus szakvéleményt írt a debreceni akkugyár ügyében

Csóti Rebeka / 24.hu
Csóti Rebeka / 24.hu
Hogy a címben megfogalmazott két tény között van-e összefüggés, egyelőre nem tudni. Az biztos, hogy egy hónappal ezelőtt a területileg illetékes vízügyi hatóság olyan szakvéleményt adott a Debrecenbe tervezett kínai CATL-beruházásról, ami nem igazán illeszthető bele a kormányzati akkumulátorgyár-program voluntarista propagandájába. Mint kiderült, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének fel kell állnia az igazgatói székéből, de a Belügyminisztérium egyelőre nem reagált arra kérdésünkre, miért kell váratlanul távoznia Kincses Dánielnek.

A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság (TIVIZIG) februárban készült el a CATL leendő debreceni akkumulátorgyárának környezethasználati engedélyeztetési eljárásához szükséges hatósági szakvéleményével, amelyet meg is küldött a Hadú-Bihar Vármegyei Kormányhivatalnak. A hétoldalas dokumentumban azt írták, hogy a létesítmény – amely ha teljes méretében megvalósul, várhatóan Magyarország legnagyobb vegyipari üzeme lesz – vízgazdálkodási szempontból több helyen is áttervezésre szorul. A dokumentum legsúlyosabb megállapítása az volt, hogy Debrecennek az újonnan megjelenő ipari vízigények miatt koncepcionálisan kell átalakítania a teljes városi ivóvíz-, szennyvíz- és csapadékhálózatot, mert az eddigi rendszer néhány év múlva már nem fogja bírni a terhelést.

Kisbenedek Attila / AFP A CATL akkumulátorgyárának építése ellen tüntetők Debrecenben 2023. február 4-én.

A szakvélemény aláírója, Kincses Dániel igazgató a napokban tudta meg, hogy a vízügy területét is felügyelő belügyminiszter, Pintér Sándor felmenti a pozíciójából.

Kincses a 24.hu megkeresésére telefonon megerősítette a TIVIZIG-ben tényként kezelt információt. Azt mondta, váratlanul érte a felmentés híre, ám mivel hivatalosan, azaz írásban még nem kapott értesítést a döntésről, ezzel kapcsolatban nem nyilatkozhat.

Az akkumulátorgyár elleni tiltakozások miatt Debrecenben politikai kérdés lett a kínai beruházás várható vízfogyasztása. Február elején lapunk írta meg, hogy a Papp László polgármester vezette debreceni önkormányzat visszavonatott egy vaskos vízügyi tanulmányt, amely az ipari park vízellátó rendszerének építéséhez készült, mert abban azt írták, hogy az ipari park átlagos napi vízfogyasztása 42 500 köbméter lesz. Ekkora fogyasztás mellett a debreceni vízforrások a teljesítőképességük határára kerülnének. Az önkormányzat épp akkoriban kezdett szórólapos kampányba, hogy csillapítsa az akkumulátorgyár-ellenes hangulatot. A szórólapon hazugságnak bélyegezték, hogy ilyen magas lenne a gyárak vízigénye. A polgármester azt állította, hogy az önkormányzat korlátozta a déli gazdasági övezet fogyasztását, és az a jövőben sem haladhatja meg a napi 24 ezer köbméteres maximumot.

A vízvezeték-hálózat és a csatornarendszer kiépítését megalapozó tanulmányban végül átírták az önkormányzatnak megfelelő számokra a várható fogyasztási adatokat, ám néhány nappal később a CATL-gyár engedélyeztetési eljárásban megjelent a TIVIZIG szakvéleménye is. Az abban szereplő megállapítások eddig nem kerültek a nyilvánosság elé, ám a környezethasználati eljárásba ügyfélként bekapcsolódó civil szervezetek kézhez kapták ezt a dokumentumot is.

A Kincses által vezetett TIVIZIG-csapat néhány érdekes megállapítása:

  • a kínai cég úgy kérte meg a környezethasználati engedélyt, hogy az eljáráshoz készült beadványában nem adta meg a gyár várható éves vízfogyasztási adatait. „Sem a biztonsági jelentés, sem a környezetvédelmi dokumentáció nem tartalmazza a felhasználandó víz mennyiségi, minőségi, technológiai és vízkészlet szerinti megoszlását és a vízigényszámítást.” A CATL egyedül a „belépő”, tehát a többlépcsős beruházás elején érvényes vízigényről közölt konkrét számokat: napi 3400 és 6200 köbméter közötti fogyasztást prognosztizált. A szakvélemény szerint azonban ebben az esetben sem részletezték, hogy mi az eltérés oka, mikor és meddig kell számítani a csúcsfogyasztás közeli értékekre.
  • A tanulmány szerint a gyártósor hűtésére még több víz kell. „A gyárban üzemelésre tervezett technológia 85 százalékos párologtatási veszteséggel üzemel, azaz naponta 2871 és 13175 köbméter közötti mennyiségű, a közműhálózatból vételezett, elsősorban rétegvízből származó ivóvíz elpárologtatását tervezik.” A vízpára a többi között egy 27 méter magas hűtőtornyon keresztül távozik majd. Ennek az „oldószerrel is szennyeződő vízpárának” nem elhanyagolható mikroklimatikai hatása lesz a környékre, és télen még ipari hóesést is generálhat.
  • Egy kormányrendelet is előírja, hogy úgynevezett „szürke vizet”, azaz tisztított szennyvizet vegyenek igénybe az ipari felhasználók. Erről a megoldásról korábban a CATL emberei is beszéltek a botrányba fulladt debreceni közmeghallgatáson. A TIVIZIG szerint azonban az ipari parkban valójában „ilyen irányú tervezési folyamatot egyik gyár esetében sem” tapasztaltak, pedig az igazgatóság szerint víztakarékossági szempontok miatt a cégnek át kell gondolnia az óriási arányú vízvesztéssel járó hűtéstechnológiát.
  • A tanulmány szerint a CATL dokumentációjából kimaradtak az esetleges balesetek hatáselemzései. A kockázatelemzés nem tartalmazza például „a gyárban bekövetkezett balesetek hatását a szomszédos érzékeny üzemekre, kiemelt létesítményekre”, és mint írták, meg kell oldani azt is, hogy a balesetek során veszélyes anyagok ne kerülhessenek a városi közműhálózatba.
  • A vízügyi hatóság meglátása szerint Debrecen felpörgetett iparosítása egy-két éven belül túlterhelheti a város ivóvízbázisát. „Az utóbbi években megindult iparosítási folyamatból és annak következményeiből (pl lakosságnövekedés…) adódó vízigény- és szennyvízhozam-növekedés, valamint a csapadékvíz-gazdálkodási problémák kezelésének városi szintű tervezése csak az utóbb fél évben indult meg. Az összeadódó vízigényekben is jelentős eltérések mutatkoznak, de az eddig ismert számokból is látható, hogy a debreceni vízbázison jelentkező vízigények egy-két éven belül a felszín alatti víztestek igénybevételi határértékei közelébe érhetnek.”

A 24.hu a TIVIZIG igazgatójának menesztéséről, annak időpontjáról és indokáról még szerdán megkérdezte a Belügyminisztériumot is, ám egyelőre nem kaptunk választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik