Belföld

Nem tudott fizetni a légyottért egy kaposvári férfi, ezért kirabolta, s elverte esernyővel a másik férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Rablás bűntette miatt állítja bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a fiatal kaposvári férfit, aki megverte és kirabolta áldozatát, miután az nem tudott fizetni neki az együttlét után. Úgy tudjuk, hogy egy férfi volt az áldozat.

A Somogy Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a húszas éveiben járó férfi egy kaposvári éjszakai szórakozóhelyen ismerkedett meg tavaly szeptemberben a későbbi áldozatával,  majd ezt követően annak közeli lakására mentek. A férfi 40 ezer forintot követelt partnerétől a légyott után, de ő csak 10 ezret tudott átadni neki.

A férfit ezért nagy erővel megrángatta a nála idősebb és jóval gyengébb fizikumú férfit, és azzal fenyegette, hogy csak akkor nem fogja megverni vagy megölni őt, ha a különbözet ellentételezéseként magával viheti bizonyos értéktárgyait.

Erre tekintettel a rabló hordozható hangszórókkal és értékes kerámiaszobrokkal töltött meg egy sporttáskát, de az áldozata több ruháját és esernyőjét is magával vitte. A másik férfi kérlelte, hogy ne vegye el tőle az értékeit, de az fejbe vágta az esernyővel.

A kaposvári nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a férfit, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását. Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a rablóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik