Elítélte minszki útja miatt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert az Európai Parlament – írja a Népszava. A közös állásfoglalást szerdán szavazták meg a képviselők.
Az EP elítél minden olyan fellépést, beleértve a minszki hatóságoknál tett magas rangú látogatásokat, amelyek kételyeket támasztanak azzal kapcsolatban, hogy az Európai Unió egyértelműen nem ismeri el a Lukasenka-rezsimet. Ezzel összefüggésben sajnálatát fejezi ki Szijjártó Péter magyar külügyminiszter 2023. február 13-i minszki látogatása miatt, amely ellentétben áll a Belarusszal és Oroszország Ukrajna elleni agresszív háborújával kapcsolatos uniós politikával
– olvasható a határozatban, amely helyteleníti azt is, hogy egyes tagállamok schengeni vízumokat adnak ki a diktátorhoz, Aljakszandr Lukasenkához közel álló személyeknek.
Szijjártó útját azzal indokolta, hogy ha a kommunikációs csatornákat bezárjuk, akkor feladjuk a béke reményét. A belorusz külügyminisztert, Szjarhej Alejnyiket felszólította, hogy „Belarusz is tegyen meg mindent a béke érdekében, és tegyen meg mindent a háború elhúzódása és eszkalációja ellen”.
Az EP kijelenti: a minszki rezsim továbbra is szisztematikusan elnyomja az ország lakóit és a másként gondolkodókat, többek között politikai indíttatású és zárt ajtók mögött zajló bírósági tárgyalásokon keresztül. Bírálják azt is, hogy hosszú börtönbüntetést szabtak ki távollétében Szvjatlana Cihanouszkaja száműzött ellenzéki vezetőre. Emellett felszólítanak minden igazságtalanul bebörtönzött személy szabadon bocsátására és kártalanítására.
Az EP-képviselők arra kérik az uniót és a tagállamokat, hogy szélesítsék ki és erősítsék meg a Belarusszal szembeni szankciókat.