Belföld

Egyszer nőgyógyásznak, máskor ügyvédnek adta ki magát, még kenetet is vett a nőktől

Kuruzslás és csalás miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki hol nőgyógyásznak, hol ügyvédnek adta ki magát, és csaknem 12 millió forintot csalt ki egy internetes társkereső oldalon megismert férfitől.

A Baranya Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2021 őszétől kezdve kozmetikai kezelésekre járt egy nőhöz, akit már a kezdetektől tévedésbe ejtett, magáról azt állítva, hogy nőgyógyász. Amikor néhány hónappal később a kozmetikus munka közben rosszul lett, a csaló felajánlotta neki, hogy megvizsgálja, kezelni fogja, mert lehet, hogy nőgyógyászati problémája van.

A férfi a saját lakásán, és a sértett munkahelyén is megvizsgálta a nőt, sőt kenetet is vett tőle. A nő később beajánlotta a férfit egy ismerősének is, aki gyermeket szeretett volna a párjával, ennek folyományaként a férfi mind a másik nőt, mind párját több alkalommal megvizsgálta, s tőlük kenetet, mintát vett.

A terheltnek egy másik bűncselekmény miatt is felelnie kell a bíróság előtt: 2021 szeptemberében internetes társkereső alkalmazáson keresztül megismert egy férfit, akitől összesen 12 millió forintot csalt ki. A társkeresőn megismert férfinek a álnéven mutatkozott be, de ekkor már ügyvédnek adta ki magát, azt állítva, hogy felesége balesetben meghalt, ő pedig betegségekben szenved.

Egy idő után másik fiktív néven vette fel a kapcsolatot a sértettel, akinek azt mondta, hogy az ügyvéd, akivel addig a tartotta a kapcsolatot az meghalt, viszont minden vagyonát a sértettre hagyta. A csaló azt követően bukott le, hogy a korábban megvizsgált pár nő tagjának egy idő után furcsa lett a férfi “orvosi” tevékenysége, ezért feljelentette. A férfi akár nyolc év börtönt is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik