A következő élő közvetítés része Karácsony a szabad városok miatt aggódik, felszólaltak a civilek, Toroczkai visszavenné Budapestet a „belpesti romkocsmatöltelékektől”

Gyöngyösi: Magyarországon egy olyan rezsim lehet hatalmon, amely nyíltan tagadja Európát, és helyette az oroszoknak gazsulál

Csanádi Márton / 24.hu
Csanádi Márton / 24.hu

Párhuzamot vont térségünk 175 évvel ezelőtti és mai helyzete között Gyöngyösi Márton pártelnök a Jobbik-Konzervatívok március 15-i megemlékezésén, szerdán, mondván, akkor is, ma is az volt a cél, hogy Magyarország ne kerüljön ki az európai nemzetek sorából, hanem azokkal együtt fejlődjön.

A cél az volt, hogy Magyarország szabad, európai, jóléti ország legyen – mondta az ellenzéki politikus a budapesti Batthyány-örökmécsesnél, hangsúlyozva, nemzetünk mindig is a kontinens nyugati feléhez tartozott kulturálisan, a magyarok zöme pedig egyetértett abban, hogy együtt kell tenni azért, hogy ne essünk ki a kontinens véráramából.

Hangsúlyozta: a földrész azon részén 1848-ra lenyesegették a felvilágosodás túlkapásait és modern polgári társadalmak épültek ki, szélesedő középosztállyal, fejlődő jogállamisággal, fejlődő jóléttel.

Gyöngyösi Márton kiemelte: polgári társadalmat nem lehet fentről, rendeletekkel, szabályokkal létrehozni, a hatalom polgári társadalmat építeni nem tud, szétverni viszont annál inkább, főleg, hogyha a hatalom mögött egy nagyobb létszámú orosz hadsereg is áll.

A Jobbik elnöke arról beszélt: az utóbbi évszázadokban a legtöbb alkalommal orosz fegyvereknek is köze volt ahhoz, ha eltiporták a magyar szabadságot.

Ma Magyarországon egy olyan rezsim lehet hatalmon, amely nyíltan tagadja Európát, és helyette az oroszoknak gazsulál – jelentette ki a politikus, aki szerint nem gondolhatjuk, hogy a háttérben nem köttettek már meg az alkuk, és nincsenek itt közöttünk azok, akik ismét bármikor behívnák az orosz seregeket.

A szónok szerint Orbán Viktor célja egyértelmű, ő ki akarja vezetni Magyarországot Európából, és az orosz érdekszférába akarja sorolni hazánkat.

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik