Belföld

Letartóztatták a Budapesten viperával emberekre támadó, eddig szökésben levő németeket

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Elitrendőrök csaptak le rájuk Németországban.

Szerda reggel hat órakor több lipcsei és jénai lakásban is razziáztak német elitrendőrök, és letartóztatták a 21 éves Emilie D.-t és Moritz S.-t, számolt be róla a Bild, amelynek a cikkét a 444 vette észre. Ők az a két német állampolgár, akiket a magyar hatóságok is kerestek, miután gyanújuk szerint részt vettek a Becsület napja idején történt szélsőbaloldali támadásokban. A német bulvárlap azt is hozzátette, a lipcsei rajtaütés a Connewitz nevű városrészben történt, mely híres arról, hogy a szélsőbaloldaliak gócpontja.

A támadásokat követően több német fiatalt, illetve egy magyar és egy olasz nőt is letartóztattak. A magyar nőt azóta szabadon engedték a bizonyítékok elemzése alapján, ugyanakkor továbbra is gyanúsított. A Szikra mozgalom aktivistája ártatlannak vallja magát.

A feltételezett német elkövetők egyikének, a korábban már elfogott Tobias E.-nek közvetlen kapcsolata volt egy olyan szélsőbalos antifa-csoporttal, amit súlyos bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Erről itt írtunk bővebben.

Kapcsolódó
Kik azok a németek, akik Budapest utcáin verték az embereket?
Egyiküknek közvetlen kapcsolata van azzal a szélsőbaloldali csoportosulással, amelyhez több súlyos bűncselekményt kötnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik