Belföld

„Olyat láttunk, amit még sosem” – megszólalt a tűzoltó, aki elsőként érkezett az M1-esen történt tömegbaleset helyszínére

Polgár Viktor szerint ha több információval rendelkeznek, hamarabb is ki tudtak volna érni.

A Bicskei Önkormányzati Tűzoltóság csapata 11 órán keresztül vett részt a mentőakcióban, miután több autó kigyulladt az M1-es autópályán történt szombati tömegkarambolban. Ők voltak az elsők, akik a helyszínre értek, és az utolsók, akik távoztak. Az RTL Híradónak a tűzoltóság elnöke azt mondta, olyat láttak, amit még sosem, és kérdés, hogyan kinek hogyan sikerül majd feldolgozni a történteket.

Polgár Viktor szerint ha több információval rendelkeznek, hamarabb is ki tudtak volna érni, de összességében gyorsnak és sikeresnek ítélte a beavatkozást.

A bicskei tűzoltók a mentésen túl megszervezték, hogy legyen élelem és meleg ital, illetve melegedő busz is a helyszínen. Polgár Viktor az RTL-nek azt mondta:

Olyat láttunk, amit nagyon sokan még nem. Mi sem láttunk még ilyet.

Kiérkezésükkor 19 autó, illetve egy kamion már égett. Az első dolguk az volt, hogy a tűz továbbterjedését megakadályozzák, közben pedig keresték a túlélőket. Szerencsére azonban kevesen tartózkodtak a járművekben, mert időben sikerült elhagyniuk az embereknek. Az égő autókban már senki sem volt.

A gyerekek és a nők fel-alá rohangáltak, nem tudták, mit csináljanak, mindenki segítségért kiáltozott

– idézte fel a tűzoltó.

A bicskei tűzoltók elsődlegesen a kevés információ hiányában nem tudták, melyik irányból közelítsék meg a helyszínt, így az első tűzoltóautók kerülővel, Pest irányából érkeztek meg. Polgár Viktor azt mondta, ha több információjuk lett volna a pálya helyzetéről, akkor hamarabb is ki tudtak volna érni. Így mivel az autók be voltak állva, a tűzoltók nem tudtak haladni, mert a mentősáv nem volt kialakítva, ezért csak nagyon nehezen, perceket veszítve tudták megközelíteni a helyszínt.

Biztosra veszi, hogy a szombati mentésről kiértékelést készítenek majd, amelyet minden tűzoltósághoz eljuttatnak, „hogy mindenki tanuljon: mi az, amit jobban lehetett volna csinálni, vagy mi az, amire nem vagyunk felkészülve.” Véleménye szerint azonban elég gyors és szakszerű volt a beavatkozás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik