Belföld

Egy 44 éves férfi halt meg az M1-es tömegbalesetben

Egy 44 éves férfi vesztette életét az M1-es autópályán, Herceghalom térségében szombaton történt tömegbalesetben, holttestét egy kiégett személyautó roncsa alatt találták meg; a rendőrség büntetőeljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a körülményeket – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap reggel a rendőrségi honlapon.

A közlemény szerint a balesetben 41 gépjármű volt érintett. Az elhunyt férfin kívül 39-en sérültek meg; a rendelkezésre álló adatok szerint ketten életveszélyesen, tizenketten súlyosan, huszonöten könnyebben. A mentők a sérülteket győri, budapesti, tatabányai és székesfehérvári kórházakba szállították – közölte Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője szombaton az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a helyszínre négy helikopterrel és 16 mentőautóval érkeztek a mentők; a tömegbalesetben tíz gyermek és  huszonkilenc felnőtt sérült meg. A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) Zrt. szombaton a közösségi oldalán azt közölte, hogy a balesetet lokális porátfúvás okozhatta, ami miatt hirtelen csökkenhettek a látási viszonyok.

A BRFK közleménye szerint a forgalom Budapest irányába vasárnap 0 óra 45 perckor, Győr irányába 5 óra 15 perckor indulhatott meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik