Belföld

Tizennégy év után emeltek vádat a kiskunlacházi fegyveres ékszerrablók ellen

Vádat emelt a Pest Vármegyei Főügyészség azzal a három férfival szemben, akik még 2009-ben raboltak ki egy ékszerboltot Kiskunlacházán. Közülük ketten két másik rablást is elkövettek, amely miatt el is ítélték őket. Akkor azonban még nem lehetett tudni, hogy a kiskunlacházi balhét is ők követték el.

Nisóczi József Levente, a  Pest Vármegyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy az elkövetők a rablás előtti éjjel beszereztek egy lopott rendszámot a fővárosból, majd feltették az autójukra, másnap reggel pedig  Kiskunlacházára hajtottak a járművel. Egyikük az autóban maradt, míg a másik kettő maszkot húzva és fegyverrel a kézben berontott a központ közelében található ékszerboltba.

Az egyik eladónak sikerült megnyomnia a pánikgombot és kimenekülnie a boltból, a másik eladót viszont a földre kényszerítették. Ezután a két férfi az üzletben lévő készpénzt és nagy mennyiségű ékszert vett magához és menekülni kezdtek a kocsijuk felé.

Ugyan futás közben pár ékszert elejtettek, de így is több mint tizenötmillió forintnyi zsákmánnyal távoztak a településről. Korábban felfüggesztették a nyomozást, de a rendőrség még az elévülési időn belül olyan további információkat tudott beszerezni, amely lehetővé tette az eljárás folytatását és az elkövetők beazonosítását.

A kiskunlacházi ékszerbolti rablás fegyverrel fenyegetőző támadójáért tavaly június 21-én hajnalban indultak a zsaruk Szigetszentmiklósra. A 46 éves M. Károlyt előállították, majd meggyanúsították. A két szökésben lévő társa ellen elfogatóparancsot adtak ki. Ők miután tudomást szereztek arról, hogy keresik őket a zsaruk, feladták magukat.

A Pest Vármegyei Főügyészség jelentős értékre, fegyveresen és csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt állítja őket bíróság elé. Kettejükkel szemben – figyelemmel a másik két közel ezzel egyidejűleg megvalósított rablásra – bűnszövetségi minősítést is tartalmaz a vádirat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik