Belföld

Bántalmazhatta női alárendeltjeit egy katona Szolnokon

MTI
MTI

Bántalmazhatta két női beosztottját egy katona Szolnokon. Egyiküket állítólag úgy mellbe vágta gumibottal a tiszthelyettesi rendfokozatot viselő felettese, hogy rendszeres orvosi segítségre szorul. A másik nőnek pedig a térde sérülhetett meg az incidens során. Informátorunk szerint egy október végi határvédelmi felkészítés során történt az eset.

Az egyik sértett panaszt tett az eset kivizsgálása érdekében, de mivel informátorunk elmondása szerint ő jött ki rosszul a dologból, novemberben feljelentést tett a katonai ügyészségen. Sértetti kihallgatásra a mai napig nem került sor az ügyre rálátó forrásunk szerint.

Megkerestük az ügyben a Központi Nyomozó Főügyészséget, hogy megtudjuk mi történt pontosan, és van-e már gyanúsítottja az ügynek.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség nyomozást folytat alárendelt megsértésének bűntette miatt. Az ügyben gyanúsítotti kihallgatásra ezidáig nem került sor

– közölte Szabadi Péter helyettes szóvivő, osztályvezető ügyész, hozzátéve, az eljárás érdekeire figyelemmel jelenleg nem adható további tájékoztatás.

Az ügyben kérdést küldtünk a Magyar Honvédségnek is, amint válaszolnak, arról is beszámolunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik