Belföld

Lemondott Hódmezővásárhely jegyzője

MTI / Ujvári Sándor
MTI / Ujvári Sándor

Lemondott tisztségéről Karsai Éva, Hódmezővásárhely jegyzője – közölte a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatal szerdán a közösségi oldalán.

A jegyző a polgármesteri hivatal szerdai összapparátusi értekezleten jelentette be a döntését. Karsai Éva február 10-től felmondási idejét tölti, utolsó munkanapja április 9-én lesz. Úgy fogalmazott, a kiélezett politikai helyzetből adódó rengeteg feladat és felelősség miatt volt kénytelen meghozni ezt a döntést – áll a beszámolóban.

Karsai Éva tavaly július 1-jétől töltötte be a jegyzői posztot. A feladatot azonban már év eleje óta aljegyzőként ellátta, mivel a korábbi jegyző, Tatár Zoltán február 22-én lemondott.

A hódmezővásárhelyi városvezetésből január 20-i hatállyal távozott Szabó János alpolgármester, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként látta el feladatát.

Február 9-én lemondott alpolgármesteri tisztségéről Kis Andrea (MSZP) alpolgármester is. Az ő leváltását a polgármesteri hivatalban és a hódmezővásárhelyi politikai közösségben régóta fennálló feszültség miatt tavaly áprilisban kezdeményezte Márki-Zay Péter (MMM-Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester, de indítványa nem kapta meg a szükséges minősített többséget a közgyűlésben. Ezt követően a polgármester elvonta Kis Andrea feladatköreit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik