Belföld

Bemutatták a magyar űrhajósjelölteket

KKM / MTI
KKM / MTI

Bemutatták azt a négy űrhajósjelöltet, akik közül kikerül az az ember, aki a HUNOR program keretében, az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején 30 napos kutatási misszión vesz részt a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) – írja az ATV.

A négy jelölt:

  • Kapu Tibor fejlesztőmérnök,
  • Cserényi Gyula villamosmérnök,
  • Szakály András tervezőmérnök
  • és Dr Schlégl Ádám ortopédsebész.

Közülük kerül ki a győztes jelölt, aki a misszión tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára.

KKM / MTI

Február elején Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy négyre szűkült a magyar űrhajósjelöltek listája, őket 240 ember közül választották ki, akik különböző teszteken és vizsgálatokon estek át az Európai Űrügynökségnél, a Semmelweis Egyetemen és a Magyar Energiatudományi Intézetben.

A hosszú válogatási procedúrát követően csak nyolcan maradtak, őket a Magyar Honvédség kecskeméti repülőbázisán tesztelték tovább vadászpilóták segítségével. Ennek eredményeként a szakértői testület előző nap leszűkítette a listát négy főre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik