Belföld

Feleségét vesztette el a Hetényegyházánál vonattal karambolozó férfi

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt állítja bíróság elé a Kecskeméti Járási Ügyészség azt a férfit, aki autójával úgy hajtott be egy dűlőúton lévő vasúti átjáróba, hogy előtte nem győződött meg arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű közeledik-e. Emiatt az átjáróban összeütközött az érkező vonattal. A baleset következtében a kocsi utasa a helyszínen életét vesztette.

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a kecskeméti férfi tavaly március közepén Hetényegyháza felé közlekedett kocsival a feleségével. A férfi a főútól jobbra egy földútra kanyarodott, amit a Kecskemét és Hetényegyháza közötti vasútvonal keresztezett. A vasúti átjáró sem sorompóval, sem fényjelzővel nem volt biztosítva.

A sofőr úgy hajtott be a sínekre, hogy nem győződött meg arról, hogy jön-e vonat.  Így nem észlelte a jobbról érkező, szabályosan közlekedő vonatot. A vonatvezető gyorsfékezése ellenére a vonat mintegy 57 km/h sebességgel a kocsi jobb oldalának ütközött, majd az autót mintegy 60 méteren át maga előtt tolva állt meg.

ugyeszseg.hu

A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt, a férje pedig többszörös töréses sérüléseket szenvedett. Az elkövető a vonaton tartózkodó személyzet és utasok életét, testi épségét is veszélyeztette.

A vádirat szerint a baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte azon KRESZ szabályokat, amelyek szerint a vasúti átjáró előtt meg kell állni, ha bármely irányból vasúti jármű közeledik, valamint biztosítatlan vasúti átjáróra járművel csak abban az esetben szabad ráhajtani, ha a vezetője meggyőződött arról, hogy az átjáró felé vasúti jármű egyik irányból sem közeledik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik