Az elmúlt év végéig összesen 5,8 milliárd forint bevételt termelt a 2020-ban vásárolt kormányzati teherszállító repülőgép – közölte a Népszava közérdekű adatkérésére a külügyi tárca. Mivel ez idő alatt 4,2 milliárd forintba került az üzemeltetés, így elvileg 1,6 milliárdos nyereséget hozott a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. tulajdonában lévő és a Wizz Air által üzemeltetett gép – írja a lap hozzátéve: a HEPA mérlegeiben egyelőre ennek kevés nyoma van (a 2022-es mérlegeket csak május körül teszik közzé), így ott 2021-re mindössze 195 millió forint szerepel üzleti tevékenységből származó bevételként.
A külügyi tárca a Népszava érdeklődésére megadta a gép összes, 2022 végéig lebonyolított repülésének a célpontjait, bár a repülések számát és konkrét célját nem. A tárca tájékoztatása szerint a repülő minden esetben a
szerződéses partnerek termékeiért, illetve a magyar állam által adományozott vakcinacsomag célba juttatása céljából repült a megadott desztinációkba.
A lapnak megadott listából kiderül, hogy a 2021-es repülési célpontok között a vakcinákat és a gépeket gyártó Kína mellett jobbára olyan helyek szerepeltek, ahová a magyar állam ismerten szállított vakcinát és lélegeztetőgépet, így Örményország és Irán, de Tunéziában is járt a kormányzati teherszállító gép. Ez utóbbi négy országgal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter még 2021 végén állapodott meg arról, hogy Magyarország vakcinát szállít.
2022-ben viszont a kormányzati teherszállító célpontjai már sajátosabban alakultak, így többségében csupa olyan helyszínre repült a gép, ahol abban az évben Szijjártó Péter is volt, így Hollandiába, Romániába, Katarba, Isztambulba, Franciaországba és az Egyesült Királyságba. A napilap kérdésére, hogy áru mellett a külügyminisztert is szállította-e a kormányzati Airbus, a tárca egyelőre nem reagált.
Kiemelt kép: A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Csi Ta-jü kínai nagykövet társaságában fogadja a Magyarországra eddig érkezett legnagyobb, hatszázezer adagnyi Sinopharm-vakcinaszállítmányt a Liszt Ferenc-repülőtéren 2021. április 24-én. MTI/KKM/Borsos Mátyás