Belföld

Maruzsa Zoltán kötelező minősítő vizsgát írt elő, bár tudja, opcionálissá kellene tenni

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI
A köznevelési államtitkár arról beszélt, figyelembe veszik a tanárok véleményét.

Maruzsa Zoltán szerdán „hivatalában fogadta” a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete (MZTSZ), valamint a Nemzeti Pedagógus Kar vezetőit, és tájékoztatta őket arról, hogy a héten elindul a társadalmi és a szakmai egyeztetés a pedagógusok további béremeléséről és a köznevelést érintő kérdésekről szóló jogszabálytervezetekről – közölte a Belügyminisztérium az MTI-vel.

A köznevelési államtitkár szerint a pedagógusokkal tartott online konzultáció eredményeit szem előtt tartva fogalmazták meg javaslataikat egyebek mellett a pedagógus-előmeneteli rendszer megváltoztatására is. A tervek szerint az eddiginél lényegesen rövidebb idő alatt lehet majd a magasabb bérezéssel járó fokozatba kerülni. A társadalmi és szakmai egyeztetésre bocsátott tervezetek a kormány honlapjára kerülnek fel, az egyeztetésnél a Belügyminisztérium várja a szakmai szervezetek véleményét és javaslatait is.

A tárca közleménye arra nem tért ki, hogy a Maruzsa Zoltán által idézett konzultáción

a megkérdezettek 76 százaléka úgy vélte, a pedagógus előmeneteli rendszerben a Pedagógus II. fokozat megszerzése lehetne opcionális.

Ehhez képest, az egyeztetés előtti napon jelent meg az Oktatási Hivatal (OH) honlapján a tájékoztatás a 2024. évi pedagógusminősítési keretszámokról, amely emlékeztet rá, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok alapján

a Pedagógus II. fokozatot célzó minősítési eljárásra kötelező jelentkeztetni azokat a pedagógusokat, akik a Pedagógus I. fokozatba való bekerülést követően a jelentkezés határidejéig 9 év szakmai gyakorlatot szereztek,

illetve Maruzsa Zoltán döntése, amely szerint Pintér Sándor belügyminiszter nevében eljárva 25 000 főben határozta meg a 2024. évre vonatkozó pedagógus-minősítési keretszámot. A köznevelési államtitkár külön is felhívta a figyelmet arra, hogy a

kötelező minősítő vizsga letételére, minősítési eljárásban való részvételre kötelezetteket a munkáltató értesíti.

Jelenleg a pedagógus II. fokozat elérése a kötelező, ennek részeként kell egy portfóliót összeállítani, amelyben a pedagógusok bemutatják szakmai pályafutásukat, dokumentumok sorát (óraterv, esettanulmány) gyűjtik össze. Korábban ugyanakkor Maruzsa Zoltán államtitkár és helyettese, Kisfaludy László az Új Köznevelésben a már többször hivatkozott felmérés eredményei alapján azt írták,

fontos feladat megvizsgálni a pedagógus előmeneteli rendszerhez kapcsolódó egyes kötelező tevékenységek (pl. a Pedagógus II. fokozat kötelezősége, az önértékelés stb.) jelenlegi formában történő fenntartásának indokoltságát is.

Frissítünk!

PSZ: El kell törölni a kötelező portfóliót

A köznevelési államtitkárral folytatott egyeztetésről az InfoRádióban a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke azt mondta, az semmi másról nem szólt, mint a kormány uniós vállalásaival kapcsolatos további megbeszélések ütemezéséről. Szabó Zsuzsa közölte: a pedagógusok követeléseiről egyáltalán nem volt szó. Jelezte, a szakszervezett határozottan kiáll amellett, hogy a kormány oldja fel a kötelező minősítés kötelezettségét. Jelenleg 12 ezer tanárt fenyeget elbocsátás, amiért nem töltötte fel a portfólióját. Szabó Zsuzsa hangsúlyozta: már 16 ezer pedagógus hiányzik a rendszerből, az újabb elbocsátás tovább súlyosbítaná a tanárhiányt. A PSZ vezetője reményét fejezte ki, hogy ebben a kérdésben lesz változás és az évek óta tartó érvelésük talán most meghallgatásra talál.

Kapcsolódó
12 ezer tanár nem töltötte fel a portfólióját: az állásukat veszíthetik
Tíz éve vezették be a pedagógusok minősítési rendszerét, amelybe rengetegen máig nem léptek be, de lehet, hogy erre végül szükség sem lenne, mert új teljesítményértékelés jöhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik