Belföld

A bíbortetűs, pajzstetűs ételeket nem érinti a szigor 

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A rovarokból kivont kármint és a sellakot tartalmazó élelmiszereket nem kell külön polcra tenni.

Miután az Európai Bizottság úgy döntött, a házi tücsök is forgalomba kerülhet élelmiszerként, élelmiszer-összetevőként, az agrárminiszter jelezte, a döntést csak hazánk nem támogatta, de módosítják az élelmiszerek jelölését, az ilyen termékeket pedig külön polcon kell majd a boltokban elhelyezni. Vadai Ágnes (DK) arról kérdezte Nagy Istvánt, mi lesz azokkal az élelmiszerekkel, amelyek szintén rovarrészeket, illetve rovarok által előállított váladékot tartalmaznak, „titkos” összetevőként. A DK politikusa idézte a Pénzcentrum cikkét, amely példákat is hozott arra, milyen édességekben, hús- és gyümölcskészítményekben vannak már most is rovareredetű összetevők, illetve a Nébih közleményét, amely szerint E-számnak „álcázva” nem lehet majd elrejteni a rovarok jelenlétét a termékekben.

E-száma csak az élelmiszer-adalékanyagoknak van. A rovarok nem tartoznak ebbe a körbe, azokat nem adalékanyagként, hanem összetevőként lehet felhasználni, és új élelmiszerként engedélyezték őket.

Vadai Ágnes szerint viszont a magyarok többsége feltehetően naponta fogyaszt olyan élelmiszert, amelynek adaléka rovarból kivont anyag, vagy rovarváladék. Két széles körben alkalmazott ilyen adalék a kármin és a sellak. Míg előbbi húskészítmények, édességek, lekvárok, italok, stb. piros árnyalatáért, utóbbi édességek, csokoládék, gyümölcsök és gyümölcskészítmények fényes hatásáért felelős. A kármin/kárminsav sokszor E120 fedőnéven, a sellak E904-es kód alatt fut a csomagolásokon. A Nébih E-szám kereső oldala szerint a kárminokat és a kárminsavat a kosnilból állítják elő – amely a bíbortetű nőnemű példányainak szárított testéből áll. A sellak az indiai pajzstetű gyantás váladékából készül.

Az ellenzéki képviselő ezért arra várt választ Nagy Istvántól, hogy a rovarokból kivont kármint és sellakot tartalmazó élelmiszereket is külön polcra kell-e majd tenni. Az agrárminiszter azt válaszolta, hogy az uniós szabályok szerint

az új élelmiszerként engedélyezett rovart vagy annak lárváját bármilyen formában tartalmazó élelmiszerek csomagolásán jól látható helyen kell majd feltüntetni az ilyen összetevőket, ezeket a termékeket pedig külön polcon kell majd elhelyezni az üzletekben. Dedikált EU-s rendelet tartalmazza az élelmiszerekben felhasználható adalékanyagok listáját, melyen szerepel egy rovarból előállított színezőanyag, a kármin és a kárminsav (E120), illetve egy rovar váladékából előállított fényezőanyag, a sellak (E 904) is.

Ezeket ételek színezésére, fényesítésre, viaszos felületkezelésére régóta használja az élelmiszeripar, ezért az új rendelkezések az ezen
adalékanyagokat tartalmazó élelmiszereket nem érintik – tette hozzá az agrárminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik