Belföld

Így reagáltak az ellenzéki pártok Orbán évértékelőjére

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Szombaton tartotta évértékelő beszédét Orbán Viktor miniszterelnök a Várkert Bazárban, amire egymás után reagáltak az ellenzéki pártok.

A Demokratikus Koalíció (DK) azt közölte, Orbán kétségbeesett kísérletet tett rá, hogy egy utólag gyártott ideológiával megmagyarázza az elmúlt 12 év kormányzásának súlyos kudarcait.

Mint írták, szerintük az igazság az, hogy Orbán az elmúlt 12 év alatt mindent elvesztett és Európa legmagányosabb kormányfőjévé vált.

Orbán elvesztette a Magyarországnak járó uniós pénzeket, elvesztette európai szövetségeseit és elvesztette a becsületét. Elvesztette Magyarország reményét arra, hogy a magyar emberek végre olyan európai jólétben éljenek, amelyet megérdemelnek, hiszen ma Európában Magyarországon vannak a legalacsonyabb bérek és a legmagasabb infláció egyszerre. Orbán magánya látszik minden egyes gazdasági mutatónkon

– írták.

A Momentum Mozgalom nevében Gelencsér Ferenc, a párt elnöke és frakcióvezetője adott ki közleményt. Azt írta,

a mai magyar politika egy olyan rémálom, amiben a szemfényvesztő populisták hazugságai ismétlődnek megállás nélkül. El fog jönni azonban az a pillanat, amikor a magyar emberek eldönthetik: folytatni akarják-e azt a korszakot, amit az állandó hazudozás jellemzett.

A Mi Hazánk mozgalom azt írta:

Itt az ideje, hogy a kormány megváltoztassa a gazdaságpolitikáját, a multik szolgalelkű kiszolgálása helyett végre a magyar emberek érdekeit képviselje! A multinacionális cégek mindig a legolcsóbb, akár más kontinensről behozott dolgozókat keresik, már eleve nem gondolkoznak a magyar munkaerőben, amely közben nyugatra vándorol. Többek közt ez okozza azt, hogy évről évre fogy Magyarország népessége, hiszen a 2022. évi népszámlálás előzetes eredményei szerint már csak 9 millió 604 ezer fő a lakosságszám. Ez Magyarország végét jelentheti.

A Mi Hazánk szerint Orbán ezúttal sem szólt egy szót sem az egyik legfontosabb kérdésről, az élelmiszeriparra épülő nemzetgazdaság megteremtéséről, amely feltétele lenne a brutális infláció megállításának is.

Az MSZP szerint Orbán kizárólag kormányzásától független tényezőkkel indokolja az országot ért negatív hatásokat. Felelőssé csak a háborút és az EU-t teszi, saját és kormánya felelősségéről hallgat. Mint írták, Orbán évértékelője nem okozott meglepetést, a korábban is halott sikerpropaganda elemeit ismételte meg.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke arról értekezett, hogy ma az jelenti a legnagyobb veszélyt, hogy Putyin utolsó európai szövetségese kivezeti Magyarországot az Európai Unióból.

A Párbeszéd közleménye szerint ha Orbán valóban évértékelőt tartott volna, akkor elmondta volna, hogy

a csődpolitikája nyomán lett 2022-ben Európa-bajnok a magyar élelmiszer-infláció, miközben a családokat elborították a kifizethetetlen rezsiszámlák, a nyugdíjakat pedig már a kanyarban lehagyta az áremelkedés.

De arról sem beszélt, hogy miatta ül Magyarország Európa szégyenpadján, „ő az egyetlen, aki támogatja Vlagyimir Putyint, Európa agresszorát, a szuverén Ukrajna békés polgárainak hóhérját” – tették hozzá, megjegyezve: a miniszterelnök miatt nem jutnak hozzá a magyarok a nekik járó uniós forrásokhoz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik