Belföld

Palotás János szerint Orbán ellen új Ellenzéki Kerekasztal kell

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Úgy véli, a kormány egyetlen esélye az lenne, ha emelné az életszínvonalat, amire viszont képtelen.

Palotás János a legfrissebb HVG-ben azt mondja, cégei közül már csak gazdasági tanácsadó irodája működik, mert még mindig vannak ügyfeleik a 2015-ös brókerbotrány károsultjai közül. Hasonlót ügyet már nem is vállal, pedig

az Orbán-kormány szinte naponta áll elő olyan jogszabályokkal, amelyekkel akár az Európai Unió Bíróságára is el lehetne menni.

Ehelyett visszatérne inkább a tudományhoz és tanítaná, miként kell értelmezni a rendszer működését, újra sorok között olvasni. Amikor ugyanis Orbán Viktor arról beszél, hogy elintézte a legmagasabb uniós felzárkóztatási támogatást, az valójában azt jelenti, hogy arra a legnagyobb szükségünk nekünk van.Úgy véli:

  • leváltható lenne a Fidesz, ha a régi mintájára létrejönne egy új Ellenzéki Kerekasztal, amelyben civil szervezetekkel fognak össze az ellenzéki pártok,
  • a kormánnyal nincs esély érdekegyeztetésre, de nem is lenne jó ötlet Orbán Viktorral megállapodni, mert egy kompromisszumos megoldás neki kedvezne, miközben így még több szavazót veszít, mert képtelen a kialakult helyzetet kezelni.

Hiába nagyon erős a magyarok tűrőképessége, ez egyszer csak robbanni fog. (…) Lesz egy gyújtópont, amit még nem látunk előre. Szerencsére a kormány sem, mert akkor tudna védekezni ellene.

A  kormány egyetlen esélye az lenne, ha emelné az életszínvonalat, amire képtelen – tette hozzá Palotás János, aki három éve lapunknak katasztrófának nevezte az EU-tól kapott hihetetlen mennyiségű pénz ellopását. Orbán Viktorról akkor bővebben is beszélt, azt mondta, nem tudja, diktatúraként fogja-e fel, amit mára megszervezett, vagy egy bűnszervezet általi hatalomgyakorlásnak a demokráciában, de ő már a ’90-es években is azt írta róla,

hogy kisebbségi komplexussal terhelt hatalommánia jellemzi őt,

akiről már úgy vélte, se nem keresztény, se nem jobboldali, egyszerűen erkölcstelen, akinek arról szól az élete, hogy eltakarít az útból mindenkit, akit magára veszélyesnek ítél, a legközelebbi szövetségesét is bármikor elárulja, ha úgy kívánja az érdeke.

Kapcsolódó
Palotás János: Rémes volt megélni, mi folyik a parlamentben
Plüssmackóktól az adóhatóságig, olajképtől óriásplakátig, Antalltól Orbánig. Nagyinterjú a rendszerváltás fővállalkozójával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik