Belföld

910 ezer forintért rendelt kanapét az egri cég vezetője, de egy régi használt bútor került az irodába

Eger önkormányzatának vezetése egy eltűnt kanapé miatt tett büntető feljelentést ismeretlen tettes ellen, de egyértelműen a település városfejlesztési cégének vezetőjére, Nagy Istvánra célozva, a férfit meg is nevezve a feljelentésben, számolt be róla a 444.hu.

Ebben az áll, hogy az ismeretlen elkövető tavaly karácsony előtt 2 nappal egy helyi bútorboltban megvett egy 910800 forintba kerülő, U alakú, Desirée fantázianevű kanapét a Városfejlesztési Kft. kontójára, aminek Nagy István ügyvezető irodájában kellene lennie.

Csakhogy a lap tudósítása szerint ott egy használt, régi kanapé található, miközben az új bútor hollétéről az önkormányzat semmit sem tud.

A feljelentő szerint az ügyre egy önkormányzati ellenőrzés során derült fény, amikor Spisák aljegyzőnek feltűnt, hogy az iroda elvileg vadonatúj bútorzata erősen viseltesnek tűnik. Amikor az aljegyző rákérdezett a dologra Nagynál, az ügyvezető a feljelentés szerint ragaszkodott hozzá, hogy a bútor új.

A bútorboltban később a kereskedő arról beszélt, olyan modellt egyáltalán nem forgalmaz, ami az irodában van. Ők egy másképp kinéző és új kanapét adtak el.

Nagy a helyi sajtóban annyit már elismert, hogy a kopott garnitúra tényleg az ő tulajdona, ahogy azt is, hogy az új példány már nincs a cég tulajdonában. Hogy mi történt vele, arról viszont nem adott ki információt

Frissítünk!

Az Egriügyek.hu arról számolt be, hogy Nagy lemond a Városfejlesztési Kft. vezetői pozíciójáról.

 

Közleményét változatlan formában közöljük:

 

„Az elmúlt napokban a városvezetés részéről olyan támadássorozat indult személyem, mint az Egri Városfejlesztési Kft. ügyvezetője ellen, amely példa nélküli a cég történetében. A szakmai munkavégzés és a város projektjeinek, pályázatainak szakszerű kezelése sajnálatos módon ilyen közéleti körülmények között szinte lehetetlen.

 

Amikor ezt a pozíciót megpályáztam úgy gondoltam az elsődleges feladat, amivel foglalkoznom kell majd, az a város lesz. Szomorúan, de be kell látnom, hogy sajnos a jelenlegi kiélezett politikai helyzet ezt megakadályozza, hiszen az időm nagy részét arra kellett fordítanom az elmúlt napokban, hogy az engem ért vádakra cáfolattal szolgáljak.

 

Saját egészségem, a családom nyugalma és a város fejlődése érdekében ezért úgy gondolom, hogy egy olyan személyre van most szükség vezetőként ezen a poszton, aki kiemelkedő szakmai tudása mellett egyszersmind kötél idegekkel is rendelkezik ahhoz, hogy állja a sarat a városvezetés folyamatos politikai támadásaival szemben.

 

Éppen ezért ezúton szeretném bejelenteni, hogy a holnapi nappal hivatalosan is kérem az EVAT Zrt. Igazgatóságát, hogy fogadják el a lemondásomat az ügyvezetői pozícióról. Ettől függetlenül szeretném hangsúlyozni, hogy úgy gondolom az ártatlanság vélelme mindenkit megillet amíg be nem bizonyosodik, hogy valóban törvénytelenséget követett el.

 

Természetesen a személyemet ért támadások miatt megtettem a szükséges jogi lépéseket, és bízom benne, hogy minél hamarabb fény derül majd az igazságra.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik