Belföld

Varga Mihály lemondott az egyetemi kuratórium éléről, de arról nem beszélt, hogy miért

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Szerda délelőtt egy Facebook-posztban jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy lemond az Óbudai Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöki posztjáról.

A miniszter hosszan ecsetelte bejegyzésében, hogy mik szólnak szerinte amellett, hogy az egyetem modellváltása sikeres volt az elmúlt időszakban. Említi például, hogy 2,5-szeresére növelték a működésre és fejlesztésre fordítható forrásokat, és minden korábbinál nagyobb béremelést hajtottak végre. Összegzésként a miniszter kijelentette, hogy az Óbudai Egyetem fejlődési pályára állt.

Varga Mihály a lemondását nem indokolta meg, így arról sem tett említést, hogy a kormánypárti miniszterek szinte egy emberként mondtak le kuratóriumi pozícióikról a múlt héten. Erre az Erasmus-ügy miatt volt szükség. Összeférhetetlenségi problémák miatt ugyanis Brüsszel átmenetileg felfüggesztette a fideszes vezetésű alapítványi egyetemeknél az Erasmus+ diákcsere program támogatását. A kormány végül engedett a kérdésben, a múlt heti kormányinfón Gulyás Gergely be is jelentette, hogy Varga Judit, Lantos Csaba, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsis Tibor is lemondott a közérdekű vagyonkezelői alapítványok kuratóriumaiban vállalt pozícióikról. Varga Mihály nevét ekkor még nem említette Gulyás, a pénzügyminiszter maga tette meg most a bejelentést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik