„Hogy áll a 10 milliárd eurós hitelkeret felhasználása Paks2 ügyében?” – Ezt a kérdést tette fel Tóth Bertalan, az MSZP országgyűlési képviselője a pénzügyminiszternek. Varga Mihály nevében Tállai András államtitkár írásbeli válaszában közölte, hogy a projekt teljes költsége 12,5 milliárd euró, amelyből legfeljebb 10 milliárd euró – tehát a 80 százaléka – lehet orosz kormányközi hitel. Mint írta, a hitel lehívása 2014 és 2030 között valósulhat meg, a kölcsön visszafizetésére pedig 16 év áll rendelkezésre 2031-től kezdődően.
Ezt az összeget egyébként 2021 novemberében hívták le, tehát 2046-ban esedékes a kifizetése. A visszafizetésről és a kamatról korábban itt írtunk.
Tóth Bertalan a külügyminisztert is kérdezte írásban arról, hogy mikorra készül el Paks II.. Szijjártó Péter nevében Magyar Levente államtitkár válaszolt, aki közölte, a hatályos szerződés a 2030-as céldátumot tartalmazza.
A Roszatom vezérigazgatója külöben éppen múlt héten beszélt arról, hogy Paks II. építését 2024-ben tervezik megkezdeni.