Belföld

Kislánya előtt kényszerítette prostitúcióra a párját egy gyermekét megalázó férfi

Kiskorú gyermeke előtt kényszerítette prostitúcióra a párját egy hatvanas éveiben járó agresszív férfi. A Heves Vármegyei Főügyészség többszörösen minősített emberkereskedelem bűntette, kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más súlyos bűncselekmények miatt állítja bíróság elé az apát.

Konkoly Thege László, a Heves Vármegyei Főügyészség szóvivője azt közölte, hogy 11 év fegyházat és tíz év közügyektől eltiltást kértek a bűnösségét tagadó férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére azzal, hogy szüntessék meg a szülői felügyeleti jogát, és végleges hatállyal tiltsák el minden gyermekekkel kapcsolatos foglalkozástól, és kötelezzék őt az eljárásban felmerült nyolcszázezer forintos bűnügyi költség megfizetésére is.

A vádirat szerint a férfi még a kétezres évek elején létesített élettársi kapcsolatot a nővel, akit az együttélésük alatt rendszeresen bántalmazott és megalázott még azután is, hogy megszületett közös kislányuk. A férfi nem engedte, hogy élettársa a tanult szakmájában dolgozzon, ehelyett 2014-től kezdődően éveken át arra kényszerítette őt, hogy férfiakat fogadjon a lakásukban és szexuális szolgáltatásokat nyújtson a számukra.

Ennek elősegítése érdekében a férfi hirdetéseket adott fel a neten, majd a jelentkezőket eligazította, élettársát pedig minden esetben elszámoltatta az általa a szomszéd szobából felügyelt aktusok után.

Mindezeknek tanúja volt a kisiskolás gyermeke is, akinél a történtek tartós pszichés károsodáshoz vezettek. Ezt csak súlyosbította az, hogy az apa – aki a lakásban engedély nélkül lőfegyvert tartott – gyakran megalázta a kislányát szóban, sőt nemegyszer bántotta is. Az elkeseredett anya többször is próbált megszökni a gyerekével az élettársától, akivel szemben távoltartási eljárást is kezdeményezett a bíróságon. A férfi részéről azonban csak nehezen maradt abba a folyamatos zaklatás. A kiskorú gyermeket az illetékes gyámhatóság időközben nevelésbe vette.

A főügyészség rendszeres előnyszerzés céljából, szexuális cselekmény végzése érdekében, erőszakkal, fenyegetéssel és a sértett sanyargatásával elkövetett emberkereskedelem bűntettével, kiskorú veszélyeztetésének bűntettével, kapcsolati erőszak bűntettével, zaklatás vétségével, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével vádolja az apát.

A vádhatóság a vádiratában arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a jelenleg tagadásban lévő terhelt a bűnösségét az előkészítő ülésen a váddal egyezően beismeri, úgy a bíróság vele szemben tizenegy és fél év fegyházbüntetést, tíz év közügyektől eltiltást, továbbá a gyermekekkel való minden foglalkozástól történő végleges hatályú eltiltás büntetést szabjon ki, valamint szüntesse meg a szülői felügyeleti jogát, és kötelezze őt az eljárásban felmerült közel nyolcszázezer forint bűnügyi költség megfizetésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik