Belföld

Tagad és terhességi pszichózisra hivatkozik a csecsemője megfojtásával vádolt bábonymegyeri nő

Tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt állítja bíróság elé a Somogy Vármegyei Főügyészség azt a bábonymegyeri nőt, aki tavaly októberben megfojtotta és kidobta a kukába a gyermekét.

A főügyészség tájékoztatása szerint a nő házasságban élt és három kiskorú gyermeket nevelt, ennek ellenére várandósságát eltitkolta a férje elől, majd tavaly októberben a családja által korábban lakott ingatlan udvarán egészséges, kifejlett fiú gyermeknek adott életet.

A szülést követően egy ruhadarabot tekert a pici nyakára, majd azzal megfojtotta. Ezt követően a nő egy törölközőbe csavarta a holttestet, majd egy szemeteszsákba helyezte, a holttestet tartalmazó zsákot pedig az udvaron lévő faházban elrejtette, majd bezárta.

A bűncselekmény az eset másnapján jutott a rendőrök tudomására. A nyomozók a bűncselekmény nyomainak felfedezését követően a nőt őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását. Értesüléseink szerint a nő tagadta a bűnösségét és terhesség alatti pszichózisra hivatkozott a nyomozati szakban.

Az ügyészség letöltendő fegyházbüntetés és közügyektől eltiltást kért a nőre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik