Belföld

Parlamenti vitanap lesz a magyarországi akkumulátorgyárak telepítéséről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás a Párbeszéd által javasolt, magyarországi akkumulátorgyárak telepítéséről és működéséről szóló parlamenti vitanaphoz – jelentette be Szabó Tímea hétfő délután Facebook-oldalán. A párbeszédes képviselő hozzátette, be is nyújtották az erről szóló határozatot, így Kövér László házelnöknek mindenképpen napirendre kell vennie az ügy plenáris tárgyalását.

Végre tiszta vizet önthetünk a pohárba arról, hogy ki is a zöld. Az, aki a hazai vízkészleteinket elherdáló, Magyarország energiafüggőségét növelő, a talajvizet mérgező kínai gyárakat akar idetelepíteni külföldi vendégmunkásokkal

– fogalmazott a posztban. „Mivel a kormánynak rettenetesen fontos, hogy kiszolgálja a kínai érdekeket és tovább növelje hazánk külföldi, főleg orosz energiafüggőségét, ezért gondolom, most gőzerővel készülnek ők is a vitanapra”, tette hozzá.

Január közepe óta eléggé felerősödtek a háromezer milliárd forintos debreceni akkumulátorgyár elleni tiltakozások: botrányba fulladt több közmeghallgatás, a múlt hét végén pedig lakossági tüntetés zajlott a megyeszékhely központjában, de a gödi akkumulátorgyárról szóló legutóbbi közmeghallgatás sem zajlott éppen békés mederben.

Kapcsolódó
Eltüntették a debreceni akkumulátorgyárról készült szakértői tanulmányt, amelyben óriási vízfogyasztásról írtak
A debreceni önkormányzat szórólapon bélyegezte hazugságnak, hogy az akkumulátorgyár 40 ezer köbméter vizet használ majd naponta, miközben rendelkezésére állt egy tanulmány, amelyben szakértők számolták ki, hogy rossz napokon ennél jóval több is lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik