Belföld

Nem is sejtette a tulaj, hogy a bérlője saját nejét futtatja a lakásban

Vádat emelt a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a házaspárral szemben, akik a tulajdonos tudta nélkül folytattak prostitúciós tevékenységet az albérletben. A párt épület rendelkezésre bocsátásával elkövetett prostitúció elősegítésének bűntette miatt állítják bíróság elé.

A Somogy Vármegyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi 2020 májusától bérelte a kaposvári lakást kifejezetten abból a célból, hogy a felesége szexuális szolgáltatást nyújtson ott a klienseinek az egyik szobában.

A terheltek azonban további prostitúciós tevékenységet folytató személyeket is be akartak szervezni a bérlemény másik szobájába oly módon, hogy a főbérlő tudta és engedélye nélkül a nő olyan hirdetéseket adott fel, amelyek lényege szerint a szobát napi 10 ezer forintért adná ki a jelentkezőknek.

A feleség hirdetései alapján így az ingatlan másik szobáját is kihasználták, mivel ott is szexuális szolgáltatásokat nyújtottak pénzért  „bérlők”. Az ügyészség felfüggesztett börtönt kért a házaspárra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik