Belföld

Halálosan megfenyegettek egy nőt Óbudán, majd a tőle rabolt pénzből elmentek vásárolni

Vádat emelt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség azzal a 26 éves férfival és 29 éves nővel szemben, akik tavaly augusztusban fényes nappal kiraboltak egy Óbudán sétáló nőt úgy, hogy azzal fenyegette meg a férfi, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik.

A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint a páros a Golgota-szoborcsoportnál figyelt fel az egyedül sétáló nőre, majd követni kezdték. Amikor utolérték, a férfi hirtelen elé ugrott, két kézzel megragadta a vállát, majd erőteljesen nekiszorította a közeli kőfalhoz, és azzal fenyegette, hogy megöli, ha nem adja oda az értékeit.

A nő ekkor kivette a táskájából a mobiltelefonját és közölte, hogy hívja a rendőrséget, melyet hallva a férfi tovább fenyegette a nőt, többször is megismételve, hogy megöli, ha nem engedelmeskedik. Ezután egy mozdulattal kitépte a nő kezéből a telefonját, s lerántotta a válláról táskáját, majd földre borította a tartalmát és kivett belőle 66 ezer forintot és két doboz cigarettát és zsebre tette.

A cselekményt a társa mindvégig figyeléssel biztosította, majd amikor megjelent egy kutyát sétáltató nő, mindketten elfutottak a helyszínről. Az ügyészség letöltendő börtönt kért a rablással vádolt büntetett előéletű férfire, míg a bűnsegédként közreműködő társával szemben felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott. A felvételen az látható, hogy a vádlottak egy közeli boltban vásárolnak közvetlenül a rablás után.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik