Belföld

Hagyta elvérezni a megszúrt párját egy férfi Dunaharasztiban, maximum közeli büntetést kértek rá

Megmenthette volna a vérző élettársa életét egy Dunaharasztiban élő férfi, ha vele marad és végig segít neki. Ő azonban sorsára hagyta a párját, aki elvérzett mire hazaért. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség kapcsolati erőszak bűntette és halált okozó segítség nyújtás elmulasztásának bűntette miatt állítja bíróság elé a férfit.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy négy év négy hónap börtönt és hat év közügyektől eltiltást kért az ügyészség a férfire előkészítő ülésen történő beismerés esetére. Ez gyakorlatilag majdnem a maximálisan kiszabható büntetést jelenti, hiszen 4 év 6 hónap a plafon, ami ezért a bűncselekményért kiszabható.

Az ügyész kérdésünkre elmondta még, hogy a férfi először panaszt tett a gyanúsítás ellen és sem akkor sem pedig később nem tett vallomást a nyomozati szakban.

A vádirat szerint az elkövető Dunaharasztiban lakott az élettársával. A kapcsolat során a férfi egyre jobban uralkodni kezdett a nő felett, amelynek részben fenyegetésekkel részben bántalmazásokkal adott nyomatékot. A nő 2021. decemberére már számos, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett el az elkövetőtől, de nem fordult rendőrséghez a történtek miatt..

December másodikán ismét vita alakult ki a nő és a férfi között, amelynek során a férfi legalább háromszor megütötte a nőt. Ugyanezen alkalommal pontosan nem ismert körülmények között egy szúrt sérülés is keletkezett a nő lábán, amely erősen vérezni kezdett. A nő a mentőszolgálattól kért segítséget a sérülése miatt. A mentős diszpécser telefonon adott utasításokat a későbbi áldozatnak a sérüléssel kapcsolatos elsődleges teendőkkel kapcsolatban.

Ezt az elkövető is hallotta, mert beszélt is a diszpécserrel, aki elmondta, hogy mit tegyen a párja vérzésének csillapítására. A férfi azonban csak egy rövid ideig vett részt az élettársa ellátásában, majd elhagyta a házat. Rövid időre azután ugyan visszatért, de már nem segített az egyre gyengülő nőnek, hanem újra kiment a házból, majd autóval elhajtott.

Mire az elkövető visszatért a nő már nem lélegzett. Az ezt követően a helyszínre érkező mentők már nem tudták újraéleszteni a nőt. A magára hagyott nő a vérveszteség miatt veszítette életét, amely jó eséllyel elkerülhető lett volna, ha megakadályozva a nő mozgását sérülését időben, szoros nyomókötéssel látták volna el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik