Belföld

Karácsony Gergely megvette azt a lakást, amit 2021 óta bérel

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Karácsony Gergely eladta zuglói házát, és megvette azt a 97 négyzetméteres II. kerületi lakást, amit korábban a családjával bérelt 2021 óta – derül ki a főpolgármester friss vagyonnyilatkozatából. A 2022-ben vásárolt lakásnak Karácsony felerészben a tulajdonosa. Ugyanez a helyzet azzal a sóstói üdülővel, melyet még 2020-ban vásárolt a politikus, így ez már a tavalyi nyilatkozatában is szerepelt. Karácsonynak autó nincs a nevén, banki tartozása 30 millióról 30 millió 300 ezerre nőtt. Magánszemélynek is tartozik 9 millióval, ez a tétel is nőtt tavaly óta, 5,3 millióval. Lakástakarékpénztári megtakarítása is emelkedett, ez az összeg már 2,3 millióra rúg. Bankszámláján bevallása szerint egymillió forint van.

A miniszterelnök, a miniszterek, az ellenzéki és kormánypárti képviselők egy részének friss vagyonnyilatkozatáról már szerda reggel beszámoltunk:

Kapcsolódó
Van olyan miniszter, akinek nincs pénztartaléka, Gyurcsánynak majd félmilliárdja van értékpapírban
Novák Katalin átlagosan havi egy milliót tudott félretenni, Varga Juditnak viszont egyáltalán nincs megtakarítása. Milliárdos vagyonnal és egy Suzuki Swifttel lépett be a kormányba az új energiaügyi miniszter.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik