Belföld

Az agrárminiszter megvédi a magyar embereket a Brüsszel által támogatott rovaroktól

A fogyasztók kevesebb, mint 5 százaléka fogyasztana szívesen rovarokból készült ételt, több mint 70 százalékuk pedig határozottan elzárkózik a lehetőségtől

– állítja szerdai közleményében Nagy István agrárminiszter.

A tárca erre hivatkozva módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét, hogy a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők legyenek a boltok polcain.

Nagy István közölte:

közvélemény-kutatások azt bizonyítják, hogy a magyar emberek nem akarnak rovarokat enni.

A miniszter a Facebookra kitett közleményben azt írta, hogy Brüsszel miatt veszélybe kerülhetnek a hagyományos táplálkozási szokások, ugyanis egyre több rovarfaj esetében ad az unió engedélyt az étkezési céllal történő árusításra.

Az Európai Bizottság döntése alapján a házi tücsökkel már négy olyan rovarfajta van, amely a kereskedelmi forgalomban élelmiszerként, és élelmiszer-összetevőként jelenhet meg az Európai Unióban. Nagy István arra emlékeztetett, hogy hazánk egyedüli tagállamként nem támogatta az EU-s döntést, ugyanis sem élelmiszer sem pedig fehérjehiánytól nem kell tartani az unióban.

A tárcavezető kitért arra is, hogy a fogyasztók hiteles és pontos tájékoztatása érdekében az Agrárminisztérium módosítja az élelmiszerek jelölési rendeletét. Így a rovarfehérjéket tartalmazó termékek jól megkülönböztethetők és elkülöníthetők lesznek a boltok polcain. A szigorítás értelmében az összetevőket a csomagoláson jól látható helyen kell majd feltüntetni. Ezeket a termékeket pedig elkülönítve, külön polcon kell majd elhelyezni az üzletekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik