Belföld

Első fokon pénzbüntetésre ítélték Varju Lászlót az MTVA-ban történt tolakodás miatt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Első fokon pénzbüntetésre ítélte a bíróság Varju Lászlót, az MTVA-székházban történt lökdösődés és választási csalás miatt. A közlemény azt írja, a nem jogerős ítélet választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében mondta ki bűnösnek a terheltet, míg a testi sértés bűntette miatt emelt vád alól felmentette a politikust.

A DK a Telex szerint közleményben azt írta:

Nincs még egy olyan európai ország, ahol megtörténhetne az, hogy egy, a törvény adta jogával élő országgyűlési képviselőt bántalmaznak egy középületben, majd a végén még őt ítélik el a bíróságon is.

Varju élőben közvetítette az ülést a Facebook-oldalán.

A két vádpont a 2018-as, MTVA székháznál történtekhez kapcsolódik, amikor több képviselő bement az MTVA épületébe, és egy öt pontból álló követelést akartak élő adásban beolvastatni. Az ügyészség korábbi közleménye szerint Varju nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Ide tartozik az a vádpont is, amely alól felmentették, hogy testi sértést követett volna el, amikor erőszakosan próbálták kiterelni a folyosóról, de kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett, és nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett.

A harmadik vádpont, amiben bűnösnek találták Varjut, másik ügyhöz kapcsolódik. A képviselő a 2018. évi országgyűlési választás előtt az egyik politikai párt egyéni választókerületi országgyűlési képviselőjelöltjeként találkozott egy független jelöltként induló férfival, akit a jelöltségtől a visszalépés irányába próbált terelni. A független jelölt a beszélgetés alatt kitartott amellett, hogy a választásokon indulni kíván, ezért a vádlott felajánlotta neki a kampányra addig fordított költségeinek kifizetését.

A választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés rendje elleni bűncselekmény bűntettében, valamint garázdaság vétségében bűnösnek kimondott politikust 900.000 forint pénzbüntetésre ítélte a Fővárosi Törvényszék.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik