Belföld

12 éves kislányt dolgoztatott prostituáltként három fiatal lány Budapesten

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség azzal a háromtagú, fiatal lányokból álló társasággal szemben, akik kiskorú lányokat vettek rá, illetve próbáltak rábírni ara, hogy férfiak részére szexuális szolgáltatást nyújtsanak.

Az elkövetéskor 16, 15 és 20 éves lányok közel három évvel ezelőtt találkoztak egy 12 éves kislánnyal, aki könnyen befolyásolható volt az életkora, a családi háttere és az anyagi lehetőségei miatt.

A fiatalok rövid ismeretség után elmentek a kislánnyal az Üllői útra, ahol a 16 éves elkövető rávette arra, hogy végezzen prostitúciós tevékenységet, egyúttal megígérte, hogy a szexuális szolgáltatásért kapott pénznek megkapja a felét .

A kislányt megijesztette a nála idősebb lány határozott, fenyegető stílusa, és nem mert ellentmondani neki, ezért a tini közvetítésével szexuális aktust létesített egy számára ismeretlen férfival.A vádlott két társa eközben egy másik, szintén 18. év alatti lányt próbált prostitúcióra kényszeríteni, ennek érdekében ököllel estek a tiltakozó lánynak. A bántalmazásnak szemtanúja volt az előbbi ügyféltől éppen visszatérő 12 éves gyerek is, akiben a másik lány bántalmazása félelmet keltett, és ennek hatására még ugyanazon a napon, további három férfival létesített szexuális kapcsolatot, az ebből származó pénzt pedig átadta az elkövetőknek.

A 16 éves lány 2021 márciusában egy másik, szintén nehéz élethelyzetben lévő kiskorút is rávett prostitúciós tevékenységre azzal, hogy elosztják egymás között a megkeresett pénzt. Az elkövető a 16 éves lányt egy újpesti lakáshoz kísérte, ahol az áldozata szexuális szolgáltatást nyújtott egy – az életkoráról tudomással bíró – férfinak.

Amikor a lány másnap, az újabb felhívásra már nemet mondott, a fiatal megfenyegette, hogy kompromittáló videót tesz közzé róla az interneten. A fenyegetés hatására a lány még több alkalommal nyújtott szexuális szolgáltatást ugyanannak a férfinak.

A Fővárosi Főügyészség 18. év alatti sértett sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette, gyermekprostitúció kihasználásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben. És természetesen a gyermekprostitúciót kihasználó férfival szemben is vádat emelt. A vádiratban mind a négy vádlottra- a fiatalkorúak esetében fiatalkorúak börtönében végrehajtandó – letöltendő szabadságvesztést kértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik