police.hu
Belföld

Addig nem mehettek be az utcáról a Berlinben futtatott magyar nők, amíg nem hozták a napi 150-300 eurót

Átadták a KR NNI nyomozóinak a német-magyar közös nemzetközi rendőri akcióban tavaly Berlinben elfogott L. Zsoltot és C. Ildikót, és harmadik társukkal együtt élvezhetik a letartóztatás örömeit. A banda negyedik tagját továbbra is körözik.

A rendőrség több ember sérelmére, a sértettek kiszolgáltatott helyzetét kihasználva rábírással, erőszakkal és fenyegetéssel elkövetett emberkereskedelem bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az ügyben.

A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűnbanda 2017-től űzte az illegális tevékenységét. Az volt a módszerük, hogy Magyarországról kiszolgáltatott helyzetben lévő nőket szerveztek ki Németországba, prostitúciós munkára. Az összetoborzott lányokat aztán vagy repülővel, vagy kisbusszal szállították ki Berlinbe, majd a részükre bérelt lakásokban szállásolták el őket. A csoport egyik tagja volt az ún. lover boy, aki a már kiérkezett lányokat több esetben azzal bírta rá a prostitúciós tevékenységre, hogy szerelmet színlelt nekik.

Az áldozatok szóbeli eligazítását, ennek során a szexuális szolgáltatások pontos árszabásának megállapítását, és a minimum megkeresendő napi bevétel összegének meghatározását követően a nők Berlin bizonyos, az elkövetői kör által ellenőrzött és bevédett utcáin kezdtek el dolgozni. Ennek során az emberkereskedők folyamatos megfigyelés alatt tartották őket, s minden ügyfél után beszámolási kötelezettséggel tartoztak.

A bűnbanda vezetője, L. Zsolt irányítása alá tartozó utcaszakaszok használatért a lányoknak naponta 150 euro leadót kellett fizetniük, míg a fennmaradt összeget volt, hogy teljes egészében elvették tőlük. Ha pedig nem keresték meg a tőlük elvárt napi 150 és 300 euro közötti összeget, egyszerűen nem engedték be őket az utcáról, rákényszerítve őket ezzel a további prostitúciós munkavégzésre. A nők ellenállása, illetve az elkövetők által elvárt magatartási szabályok betartásának elmulasztása esetén lelki terror alatt tartották őket, és nem egyszer fizikailag is bántalmazták őket. L. Zsolt bűnös tevékenységének kifejtésében többek között segítségére volt élettársa, C. Ildikó is.

A nyomozás során beszerzett terhelő bizonyítékok alapján, a német társhatóságokkal szoros együttműködésben tavaly ősszel fogták el a 40 éves L. Zsolt és a 45 éves C. Ildikó magyar állampolgárokat. Az elfogott párost kiadatási őrizetbe helyezték, majd C. Ildikót december 20-án, élettársát, L. Zsoltot pedig pár nappal ezelőtt adták át a KR NNI felderítőinek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Az Emberkereskedelem Elleni Osztály C. Ildikót és L. Zsoltot kiadatásukat követően gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi őrizetbe vette őket, a bíróság pedig letartóztatta őket, tavaly szeptemberben  Budapesten elfogott társukkal, B. Józseffel egyetemben.

A gyanúsítottak terhére rótt minősített emberkereskedelem bűntett büntetési tétele 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés. Az ügyben a KR NNI továbbra is keresi az elkövetői kör negyedik tagját, Pusztai Csaba magyar állampolgárt, akinek tartózkodási helye továbbra is ismeretlen, ezért vele szemben belföldi, illetve európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, amely az alábbi linken érhető el:

Aki a körözött személy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, tegyen bejelentést, akár névtelensége megőrzése mellett a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es, díjmentes segélyhívó számon.​

Ajánlott videó