police.hu
Belföld

Vádat emeltek a nagynénjét és annak férjét megmérgező férfi ellen

Minősített emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Fejér Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki meglopott, majd megmérgezett egy dunaújvárosi idős házaspárt.

A főügyészség tájékoztatása szerint a férfi élettársa és további két személy a házaspár pénzének elköltésében működtek közre. Az ügyészség a férfival szemben fegyházbüntetés kiszabását és közügyektől eltiltást, élettársával szemben pedig felfüggesztett szabadságvesztés büntetést, a férfi fiával és élettársával szemben – tárgyalás mellőzésével – ugyancsak felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott elhatározta, hogy a rossz fizikai, mentális állapotban lévő nagynénje és házastársa bizalmába férkőzve próbál pénzhez jutni, mivel tudta, hogy nincs közvetlen hozzátartozójuk. A férfi látogatásai során előbb a ruhásszekrényben elrejtett négy, majd később újabb kétmillió forintot lopott el, ám az idős asszony észrevette a pénz eltűnését, ezért a megmaradó nyolcmillió forintot elhelyezte a bankszámláján.

A férfi az idős nő által igényelt új bankkártya kézbesítésével megismerte annak kódját, majd a kártyát megszerezve 34 alkalommal 5,1 millió forintot vett fel automatákból, amelyet az élettársával közösen feléltek, illetve mintegy 2,7 millió forintot bankkártyás vásárlások során elköltöttek. A férfi fia és annak élettársa tudott a bankkártya megszerzéséről, ők a vásárlásokkal 425 ezer forint kárt okoztak. Az idős asszony sikertelenül próbált 100 ezer forintot felvenni, ezért panaszt tett, így a pénzintézet vizsgálatot rendelt el, amelyről a vádlott tudomást szerzett.

Ekkor elhatározta, hogy nyugtató felhasználásával megöli az idős házaspárt, ezért 2020. február 20-án nagyobb mennyiségű, porrá zúzott nyugtatót kevert bele egy üveg borba, amit az áldozatai megittak: az idős nő rosszulléttel, hányással, egyensúlyvesztéssel reagált, az idős férfin ekkor még a gyógyszermérgezés tünetei nem voltak észlelhetők.

A terhelt és élettársa magukra hagyták a házaspárt, a bizonyítékul szolgáló borosüveget és bögréket eltüntették, az idős nő mobiltelefonját elvitték, a vezetékes telefon kábelcsatlakozóját pedig kihúzták. A vádlottak három nap múlva mentek el a nyugdíjasok lakásához, azért hogy meggyőződjenek a házaspár állapotáról, ám amikor nem nyitottak ajtót, élettársa nyomására a férfi tárcsázta a segélyvonalat. Az idős asszony állapota a kórházban stabilizálódott, az idős férfi azonban 2020. március 7-én elhunyt.

Halálának oka heveny keringési elégtelenség volt, állapotának rohamszerű, végül halálához vezető romlásához a nyugtató hatóanyag tartalma miatti több napos, zavart tudatállapotban töltött mozgásképtelenség járult hozzá.

Ajánlott videó