Belföld

Razziáztak a hírhedt BKV-járaton, két embert is letartóztattak

Róka László / MTVA
Róka László / MTVA

„A Budapesti Közlekedési Központtal (BKK) kötött stratégiai partnerség keretében múlt csütörtökön újabb busz útvonalát ellenőrizték a Budapesti Rendőr-Főkapitányság (BRFK) munkatársai, akik rendszeresen járőröznek a közösségi közlekedési eszközökön” – írta közleményében a BKK. Ezúttal a nem túl jó hírnévnek örvendő 99-es járat, annak megállóhelyei és környéke került sorra. Ez a busz megy keresztül Józsefvároson és Kőbányán, az egyik végállomása a Blaha Lujza téren, a másik pedig Pesterzsébeten van.

Az akció közben a rendőrök a buszokon jogsértést nem tapasztaltak. A megállókban és azok környékén két férfit fogtak el: az egyiket garázdaság miatt körözték, a másikat pedig azért tartóztatták le, mert a számára kiszabott pénzbírságot nem fizette be. Egy esetben köztisztasági szabálysértés miatt helyszíni bírságot szabtak ki a hatóság emberei.

„A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapesti Rendőr-főkapitányság továbbra is kiemelten kezeli a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát. A jövőben újabb járatokat, megállóhelyeket és azok környékét ellenőrzik a rendőrök“ – olvasható a BKK közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik