Belföld

Gazdasági társasággá alakítanák át az állatkertet az eredménytelen főigazgatói pályázat után

Eredménytelenül zárult a Fővárosi Állat- és Növénykert (FÁNK) főigazgatói posztjára még tavaly kiírt pályázat – írja a Népszava. A bíráló bizottság decemberben még időt kért, idén januári ülésén pedig meghallgatta az egyetlen érvényesnek nyilvánított pályázatot benyújtó jelöltet, akinek nevét a lap nem közli.  A szavazáson végül 2 igen, 5 nem és 2 tartózkodás mellett nem támogatták a jelöltet. Az eljárás így eredménytelenül zárult, az erre vonatkozó előterjesztést szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés – válaszolta a Népszava kérdésére Bősz Anett kulturális ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, aki fontosnak tartotta hozzáfűzni, hogy a pályázót nem „valamiféle politikai áramlat” sodorta el.

Bősz nem véletlen hangsúlyozta ezt, korábban a 24.hu is beszámolt arról, hogy a DK szerint megbundázták az állatkert főigazgatói posztjára kiírt pályázatot.

A főpolgármester-helyettes ugyanakkor kétségesnek tartja, hogy egy új pályázaton más eredményre jutnának ugyanazon feltételrendszer mellett, hiszen szűk szakmai körből meríthetnek csak. Bősz Anett a helyzet feloldását abban látja, ha az állatkertet gazdasági társasággá alakítanák át, és a létesítményt anyagilag függetlenítenék a fővárosi önkormányzattól. A fővárosi kabinet támogatta javaslatát, hogy mérjék fel a részvénytársassággá alakítás lehetőségeit.

Kapcsolódó
A DK szerint megbundázták az állatkert főigazgatói posztjára kiírt pályázatot, a főváros szerint jogszerűen jártak el
Felszólították Karácsonyt a pályázat érvénytelenné nyilvánítására, és egy új pályázat kiírására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik