Belföld

Orbán Balázs szerint az Erasmus-ügy nyílt hatalmi zsarolás

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt, ahol az Erasmus-pénzek befagyasztásáról is kérdezték.

Mint ismert, a Bizottság döntése értelmében nem kaphatnak friss támogatásokat az Európai Unió által finanszírozott Erasmus+ együttműködési és oktatási csereprogramból, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból azok a magyarországi felsőoktatási intézmények, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek vagy ilyen alapítványok tartanak fenn.

Orbán Balázs arra nem tudott választ adni, lemondanak-e a kuratóriumi tisztségeikről a kormánytagok az Erasmus-ügy miatt, de hozzátette, az őszi tárgyalási fordulóban a 17 pont egyike az alapítványokat érintette, akkor két megoldást kínáltak: statikus és dinamikus együttműködést.

Erre az EU azt mondta, rendben van, ezért elfogadták az ehhez szükséges törvénymódosítást, így most egy megállapodás felrúgása történik

– vélekedik Orbán Balázs.

Szerinte ez nem jogállami eljárás, hanem nyílt hatalmi zsarolás, a korábbi tárgyalási fordulót lezárták, ezért felháborító, hogy Brüsszel a magyar diákokon próbálja meg elverni a port.

Hangsúlyozta: a megállapodás elérése a kormány számára kulcsfontosságú. Ezt erősítette meg Navracsics Tibor uniós pénzek megszerzéséért felelős miniszter is, aki tegnap este a Partizánban közölte, hogy amennyiben a saját hibája folytán nem érkeznek meg az Erasmus-pénzek, lemond.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik