Belföld

Enyhébb büntetést kapott a bőcsi tragédiát okozó szülő

police.hu
police.hu

Jogerősen másfél év szabadságvesztésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt az autóst, aki bő két évvel ezelőtt halálra gázolt egy kerékpárost Bőcsön. A férfit három évre eltiltották a közúti járművezetéstől is.

A törvényszék ezzel enyhítette a Miskolci Járásbíróság elsőfokú ítéletét, amely a vádlottat halált okozó közúti baleset okozásának vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt korábban 2 év 6 hónap szabadságvesztéssel sújtotta és 4 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A terhelt a baleset reggelén Hernádkak irányából érkezett autójával Bőcsre, útközben a mellette ülő kiskorú gyermekéhez fordult, így nem vette időben észre az előtte haladó biciklist, akit emiatt elütött. A bringás a helyszínen meghalt. A sofőr – bár észlelte a balesetet – a helyszínen nem állt meg, hanem segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A fellebbezések folytán eljáró törvényszék enyhítette az elsőfokú bíróság ítéletét, ugyanakkor a másodfokú eljárásban meghallgatott szakértő érvelését is figyelembe véve nem tartotta alaposnak a vádlott és védője által előterjesztett, a segítségnyújtás elmulasztása alóli felmentést célzó perorvoslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik