Belföld

Lázár János államtitkárának lenne pár ötlete, hogy kit lőjünk fel az űrbe

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője tavaly decemberben intézett hivatalos kérdést Magyarország miniszterelnökéhez, amiben arról érdeklődött, hogy hamarabb lesz-e magyar űrhajós, mint működő Planetárium. Kérdését az Rtl.hu cikkére alapozta, mely szerint 2017-ben fogadott utoljára látogatókat a budapesti Planetárium, azóta viszont nem nagyon történt semmi az épülettel.

A kérdésre Orbán Viktor helyett Lázár János Építési és Közlekedési Minisztériumának államtitkára, Csepreghy Nándor válaszolt. Levelében megköszönte, hogy a DK-s képviselő megosztotta vele a cikket, melyet ezt megelőzően nem olvasott, majd úgy folytatta:

Kérdésére reagálva, azzal kapcsolatban nem tudok tájékoztatást adni, hogy mikor lesz újabb magyar az űrben, de lenne pár ötletem, hogy kit lőjünk fel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tavaly novemberben arról beszélt, 244 jelentkező közül már csak nyolcan vannak, közülük fog kikerülni a következő magyar űrhajós.

A HUNOR program keretében, az amerikai Axiom Space Inc. együttműködésével, 2024 végén vagy 2025 elején 30 napos kutatási misszión vesz részt egy magyar űrhajós a Nemzetközi Űrállomáson (ISS), amelynek során tizenkét magyar eszközt fog tesztelni és nyolc kísérletet végez magyar kutatócsoportok számára.

Ferencz Orsolya, űrkutatásért felelős miniszteri biztos tavaly decemberben arról beszélt, hogy a honvédség légi ereje teszteli a nyolc legalkalmasabb űrhajósjelöltet, és heteken belül négy főre szűkítik a versenyt.

(hvg.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik