Belföld

Az ELTE mintegy 650 dolgozója követeli az alapbérek rendezését

2022 novemberében az ELTE több karának mintegy 650 dolgozója fogalmazott meg az egyetem vezetése felé egy állásfoglalást, amelyben az alapbérek rendezését követelték – derül ki az ELTE-sek az egyetemi oktatás jövőjéért csoport közleményéből. A nyilatkozat kitért arra, hogy az ELTE oktatói alapbérei európai, közép-európai, sőt még magyarországi összehasonlításban is rendkívül alacsonyak, ez pedig szerintük már az intézmény alapműködését is veszélyezteti. A nyilatkozat aláírói elfogadhatatlannak tartják a jelenlegi bérezést, nemcsak az oktatókét, hanem az adminisztratív munkakörben dolgozókét is, és azt várják az egyetem fenntartójától, a magyar államtól, illetve az egyetem vezetőitől, hogy haladéktalanul tegyenek konkrét lépéseket a súlyos helyzet megoldására.

A közvéleményben konkrét adatokkal is szolgálnak:

  • Míg 10 éve egy adjunktus bértábla szerinti alapbére (jelenleg bruttó 277.200 ezer Ft) a nemzetgazdasági átlagbér körül mozgott, mostanra annak 60%-a alá csökkent.
  • A jelenlegi bértábla szerint az új minimálbérnél (bruttó 232 ezer Ft) alacsonyabb a tanársegédi alapbér (bruttó 221.800 ezer Ft), és az új garantált bérminimum (bruttó 296 ezer Ft) még az egyetemi adjunktusi alapbérnél is magasabb.
  • Az elmúlt években az ezeket az összegeket kiegészítő, központilag előírt 15+15%-os béremelés csak munkáltatói döntésen alapuló illetmény formájában valósult meg, és az átlagos tanársegédi bér ezzel együtt is alatta marad az átlagkereset 60%-ának.
  • Magyarország százalékosan is lényegesen kisebb részét (0,9%) költi eleve alacsonyabb GDP-jének felsőoktatásra, mint a legtöbb fejlett ország.

Mivel a 2022 novemberében megfogalmazott és az egyetemi vezetéshez eljuttatott állásfoglalásra nem kaptak sem a fenntartó államtól, sem az egyetemi vezetéstől kézzelfogható, érdemi választ, most ismét, immár a nyilvánosság előtt, az egyetem vezetéséhez és a fenntartóhoz fordulnak.

Továbbra is elengedhetetlennek tartják az alapbérek rendezését. Mint írják: a jelenlegi bérszínvonal olyan alacsony, hogy az alapbérek azonnali megháromszorozására lenne szükség. Csak az igazi alapbéremelés jelent valódi megoldást, az ideiglenes, visszavonható pótlékok, kiegészítések nem – teszik hozzá. Véleményük szerint csak így érhető el, hogy a tanársegédi alapbér 2008 után először ismét a garantált bérminimum duplája legyen. Szükségesnek tartják azt is, hogy az így létrejött alapbéreknek a mindenkori garantált bérminimumhoz viszonyított arányát az Országgyűlés iktassa törvénybe.

A teljes levél alább olvasható:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik