Belföld

Videón, ahogy kifoszt egy idős férfit az újbudai nő arccsontját eltörő nyaklánckitépő

Letartóztatta a bíróság azt a 20 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy otthonában támadt rá egy idős újbudai asszonyra, akinek eltörte az arccsontját, majd kiszakította a fülbevalóit és a nyakláncait. A Fővárosi Főügyészség tájékoztatása szerint pár  korábban egy idős férfit fosztott ki a terhelt egy társával.

A fiatal azzal az ürüggyel kopogott be az egyik újbudai társasházban lakó 70 éves, meggyengült egészségi állapotban lévő nőhöz, hogy egy kiló kenyeret kér. Amikor az asszony elutasította a kérést, ököllel nekiesett és eltörte az arccsontját. A férfi ezután kitépte a nő  füléből az arany fülbevalóit, valamint kiszakította a nyakából az arany nyakláncait, majd elmenekült.

A gyanúsítás szerint a férfi hat nappal korábban egy nehezen mozgó 84 éves férfit is kifosztott a 20 éves cinkostársával Újbudán. Egy hirtelen mozdulattal lerántotta a nyugdíjas válláról a táskáját, majd a cselekményét figyeléssel biztosító társával együtt elfutott a helyszínről.

A BRFK a 20 éves támadót rablás, súlyos testi sértés és kifosztás bűntettével, a társát pedig bűnsegédként elkövetett kifosztással gyanúsította meg. A rablással is gyanúsított férfit letartóztatták, míg a társa bűnügyi felügyeletbe került. A végzés fellebbezések miatt nem végleges.

Olvasói sztorik