Belföld

Megvan a jogerős ítélet a rendőröket lefejezéssel fenyegető férfi ügyében

Két év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék jogerősen azt a férfit, aki lefejezéssel fenyegette a vele szemben intézkedő rendőröket Berekböszörményben. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a férfi beismerte és megbánta a tettét.

A Debreceni Törvényszék ezzel helyben hagyta az első fokon eljáró Berettyóújfalui Járásbíróság  ítéletét, így az jogerőre emelkedett. A bíróság egy korábban jogerőssé vált ítéletben kiszabott kétéves börtönbüntetés utólagos végrehajtását is elrendelte, mivel a férfi a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el.

A tényállás szerint tavaly január 29-én a vádlott házastársának segélyhívására érkeztek meg a rendőrök egy berekböszörményi ingatlanhoz. A járőrök a vádlottat igazoltatni akarták, ő azonban ittas állapotban nem volt hajlandó alávetni magát az intézkedésnek. A férfi az egyik rendőrt azzal fenyegette, hogy megöli és lefejezi, ha beteszi a lábát az ingatlan területére. A később kiérkező erősítést ugyanezzel fenyegette a terhelt.

A rendőrök előtt ismert volt, hogy a vádlott korábban egy karddal súlyosan megsebesített egy embert, ezért fokozott óvatossággal jártak el. A férfi nagyjából egy órán keresztül megakadályozta a rendőri intézkedést, végül a rendőrök megtörték az ellenállását, majd testi kényszert alkalmaztak, és előállították..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik