Belföld

23 év fegyházat kértek a dombrádi férfire, aki kétszer is rágyújtotta a házat az unokázó anyjára húsvétkor

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állítja bíróság elé a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség azt a férfit, aki tavaly húsvétkor rágyújtotta a házat az alvó édesanyjára és a vele élő unokájára Dombrádon részegen.

Szilágyi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre azt mondta, hogy a férfi megtagadta a vallomást a nyomozati szakban. Az ügyészség 23 év fegyházat kért rá arra az esetre, ha beismerő vallomást tesz az előkészítő ülésen és lemond a tárgyalásról is.

A 34 éves férfi az édesanyjával és annak kiskorú unokájával élt Dombrádon. A férfi már többször megfenyegette a két nőt azzal, hogy rájuk fogja gyújtani a házat. Az ominózus nap részegen ment haza és elzavarta az anyjáékat otthonról, akik csak késő este mertek hazamenni. Éjjel is megöléssel fenyegette őket, és meggyújtotta az egyik szobaajtón lógó függönyt. A tüzet ekkor még sikerült eloltani, mert az anyjáék segítséget kértek egy közelben lakó rokontól.

ugyeszseg.hu

Ezt követően a 34 éves férfi lefeküdt, a családtagjai pedig egy másik szobába vonultak, és kitámasztották egy vasrúddal belülről az ajtót, hogy a terhelt nehogy bemenjen hozzájuk. A férfi felébredt, majd ismét tüzet gyújtott a házban, lángra lobbantott egy plédet, ami az ablak elé volt helyezve. Egy másik szobában pedig a bútorokat gyújtotta fel.

Közben az anyjáék szobájának ajtaját verte, és azt kiabálta, hogy megöli őket. A kislány a szoba ablakán keresztül menekült el az égő házból, míg a férfi anyja kinyitotta az ajtót, félrelökte a kezében késsel ott álló fiát, majd kifutott az udvarra. A tüzet a kiérkező tűzoltók oltották el.

A nagymama és a kislány élete közvetlen veszélyben volt, mert a ház tetőszerkezete bármikor lángra lobbanhatott volna. A halálos eredményt az akadályozta meg, hogy kimenekültek a lakásból, illetve a tűzoltók eloltották a tüzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik