Belföld

A migráció elleni védekezés jegyében további kétmillió dollárt ad Magyarország libanoni templomok felújítására

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Magyarország az eddigi 1,8 millió dolláros finanszírozás után további kétmillió dollárral segíti harminc keresztény templom felújítását Libanonban, ezzel is hozzájárulva a migrációs nyomás csökkentéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Bejrútban.

Tudjuk, hogy ezek a nehézségek az egyébként is instabil térségekből újabb, minden eddiginél nagyobb és súlyosabb migrációs hullámok kiindulásához vezethetnek. Azt is tudjuk, hogy ezek a migrációs hullámok destabilizáló hatásúak és általában Európa felé irányulnak

– közölte Szijjártó Péter a tárca közleménye szerint.

Kitért arra is, hogy Libanonban mára a népesség mintegy ötödét a Szíriából áttelepültek teszik ki, ezért a nemzetközi közösségnek elő kellene segítenie az érintettek visszatérését, miután ellátásuk nagy terhet jelent a befogadó közösség számára. Szerinte ennek elmaradása az élelmezési válsággal együtt oda vezethet, hogy újabb tömegek indulnak meg Európa felé.

A miniszter ennek kapcsán tudatta, hogy a magyar kormány eddig harminchárom keresztény templom felújítását finanszírozta a közel-keleti országban 1,8 millió dollárból, és most a rekonstrukciós program második szakasza véget ért, így megkezdődhet a harmadik, amelyben kétmillió dollárból újabb harminc templomot fognak renoválni.

Szeretnénk, ha Libanon Libanon maradna, ezért az itteni keresztény közösség is számíthat Magyarország támogatására. Korábban a libanoni keresztények azt kérték tőlünk, hogy mentsük meg a templomaikat, hogy aztán ezek a templomok megmenthessék a keresztény közösségeket

– mondta a miniszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik