Belföld

Így spórolt több mint félmilliót szomszédainak a Tesco pénztárosa

Vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség azzal a három nővel szemben, akik egy áruházat károsítottak meg úgy, hogy csak részben fizették ki az onnan kihozott termékeket.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség felfüggesztettet kért a pénztárosra, míg a másik két terheltre pénzbüntetést indítványozott.

Kérdésünkre elmondta még, hogy a pénztáros beismerte, az anya és a lánya viszont tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.

A vádirat szerint két elkövető anya-lánya viszonyban van, a harmadik nő pedig a szomszédjuk volt, aki részmunkaidős pénztárosként dolgozott egy Dunaharasztiban lévő áruházban. 2020 áprilisában több alkalommal is előfordult hogy az anya vagy a lánya a pénztáros elkövetőnél fizetett.

Ezek közül nyolc esetben a pénztáros csak az áruk töredékének olvasta le a vonalkódját a pénztárszalagra helyezett termékek közül. Így a  másik két elkövetőnek csak minimális összeget kellett fizetnie a vásárlásért a Tescóban. A legrosszabb esetben közel huszonhétezer forint helyett csak alig háromezer, a legjobb esetben viszont több mint százezer forint helyett alig ötezer forintot fizettek.

Az anya és lánya összesen közel ötszázötvenezer forintnyi terméket szerzett így meg egy hónap alatt fizetés nélkül. A pénztáros emellett még két további vásárlónak is spórolt, így ő összesen mintegy hétszázezer forintnyi árucikk ellopásában vett részt. A Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség üzletszerűen elkövetett lopás miatt állítja bíróság elé az elkövetőket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik