Belföld

Bezárkózott, majd láncfűrésszel és késsel támadt a rendőrökre és a tűzoltókra egy nyírségi pár

ugyeszseg.hu
ugyeszseg.hu

Bezárkózott, majd láncfűrésszel és késsel támadt a biciklilopás miatt kiérkező rendőrökre és a tűzoltókra egy nyírségi pár. A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indított nyomozást ellenük.

A Központi Nyomozó Főügyészség tájékoztatása szerint kerékpárlopásról érkezett bejelentés a rendőrségre vasárnap, ami alapján a rendőrök megjelentek a feltételezett elkövetők nyírségi házánál.

A rendőröket fogadó nő megtagadta az együttműködést, majd a kerítés és a ház ajtaját magukra zárta. A rendőrök kutatás céljából benyomták a kerítés kapuját, majd a bejárati ajtón keresztül többször felszólították a nőt az együttműködésre és az ajtó kinyitására.

A nő egy idő után közölte a rendőrökkel, hogy rosszul van, ezért egészségügyi ellátása céljából mentőt hívtak hozzá, valamint felhívták a figyelmét, hogy ha továbbra sem nyitja ki az ajtót, úgy részben a kutatás elvégzése, részben a neki való segítségnyújtás céljából tűzoltókat hívnak a helyszínre, akik erővel kinyitják majd az ajtót.

Miután a tűzoltók is a helyszínre érkeztek, a nő hosszas rábeszélés után kinyitotta az ajtót, azonban a bent lévő élettársa egy kés eldobásával fenyegette meg a házba belépő tűzoltót.

A tűzoltó ekkor kiment a házból, miközben a férfi egy elektromos láncfűrészt vett magához az ismét bezárt ajtó mögött és azt hangosan járatva fenyegette párjával a rendőröket, miközben azt is közölték velük és a tűzoltókkal, hogy felrobbantják a bent lévő gázpalackot, ha valaki bemegy, s azt le is szúrja a férfi. A rendőrök végül egy tárgyalótiszt közreműködésével rábírták az elkövetőket, hogy adják ki a kést, és jöjjenek ki az ingatlanból.

Az elkövetőket őrizetbe vették, majd  felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsították meg. Az ügyészség letartóztatást indítványozott velük szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik