Belföld

Videón az esztergomi lakótelepen emberkedő csonttörő

Súlyos testi sértés bűntette miatt állítja bíróság elé az Esztergomi Járási Ügyészség azt a férfit, aki előbb egy hulladékgyűjtő konténert gurított egy másik férfi felé, majd úgy megverte, hogy eltört az orrcsontja.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészég szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy nyolc hónap börtönt, és egy év közügyektől eltiltást kért a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére. Hozzátette, a férfi az esetről készült felvétel ellenére is tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.

A vádirat szerint az ittas elkövető tavaly március elején támadt a másik férfire ittasan az egyik esztergomi lakótelepen lévő füves területen. Ököllel fejen ütötte, és tíz alkalommal megütötte a testét. A támadó még akkor sem fejezte be a bántalmazást, amikor áldozata a földre került, kétszer is fejbe rúgta.

Az áldozatnak több sérülése keletkezett az arcán, az orrcsontja is eltörött, amelynek tényleges gyógytartama négy hét.

Olvasói sztorik